Vezetőedzőnk nyilatkozott a téli átigazolásokról.

Február 14-én éjfélkor lezárult a 2019-es téli magyar átigazolási időszak, így péntektől élő szerződéssel rendelkező játékosok már nem válthatnak klubot. 

- Végh Gábor tulajdonos úr és Sallói István sportigazgató már a nyáron egy erős keretet állított össze, amit bizonyított, hogy a csapat az ősz folyamán bejelentkezett a feljutásért - kezdte honlapunknak Dobos Barna vezetőedző, akit arra kértünk, vonja meg az átigazolási idény mérlegét. - A télen azokra a posztokra igazoltunk, ahol még erősítésre volt szükségünk, és szerintem kijelenthető, hogy egyértelműen erősödött a csapat. Ezt az első két tavaszi forduló is bizonyította, és remélem, hogy hosszú távon még eredményesebbek leszünk. Most az a feladatunk, hogy minél jobban összecsiszoljuk a játékosokat. Szeretném megköszönni Tulajdonos Úrnak, hogy minden feltételt megadott ahhoz, hogy a céljainknak megfelelően készülhessünk Törökországban és a megjelölt posztokra erősíthessünk télen.