Zala Zalán, Szendrei Norbert és Akpe Victory lepték meg a kórház gyermekosztályát

Zala Zalán és a ZTE FC két játékosa különleges látogatást tett a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Gyermekosztályán, ahol egy kis vidámságot és mosolyt csempésztek a fiatal betegek mindennapjaiba.

Nemcsak a klubunk, hanem a játékosok is fontosnak tartják a közösségi szerepvállalást, így Szendrei Norbert és Akpe Victory örömmel vállalták azt a nemes feladatot, hogy ellátogassanak a városi kórház gyermekosztályára, ahol az intézmény munkatársai és a gyerekek is nagy örömmel fogadták őket. Csapatkapitányunk pedig már visszatérő vendég.

„Úgy gondolom, ha csak ennyivel is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a gyermekek itt töltött ideje egy kicsit könnyebb legyen, az már egyfajta kötelességünk is, de nem is kérdés, hogy nagyon örömmel csatlakozunk ezekhez a programokhoz. Tudjuk, hogy a gyermekek között akadnak olyanok is, akik nagyon sok időt töltenek az intézmény falai között, így sokat jelenthet számukra, hogy találkozhatnak akár velünk, akár Zala Zalánnal, aki közkedvelt a fiatalok körében. Az a közösségi szerepvállalás, amelyet klubunk az elmúlt időszakban képvisel, egy olyan kezdeményezés, amellyel mi, játékosok is azonosulni tudunk, és szívesen csatlakozunk hozzá” – árulta el a látogatást követően Szendrei Norbert.

Játékosaink és ZaZa ajándékokkal érkeztek, és időt szántak közös beszélgetésre, dedikálásra és fotózásra is, ami különösen sokat jelentett a kórházban ápolt gyermekek számára, akik így egy kicsit kiszakadhattak a mindennapok nehézségeiből.

A látogatás egyben része annak az együttműködésnek, amely a klub és az intézmény között az elmúlt időszakban egyre szorosabbá vált, hiszen a héten nemcsak a gyermekeknek kedveztünk, hanem a Szent Rafael Kórház dolgozóinak is. A ZTE FC – Puskás Akadémia FC mérkőzésre egy teljes szektort ajánlottunk fel számukra.

„A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház és a ZTE FC közötti kapcsolat számunkra egy valódi közösségi összefogás. Hálásan köszönjük a klubnak azt a figyelmet és nagylelkűséget, amellyel kórházunk felé fordultak, lehetőséget biztosítva munkatársainknak a mérkőzés megtekintésére. Nagyon bízom benne, hogy minél több kollégám érkezik majd fehérben a stadionba, ezzel is jelezve, hogy ezúttal mi is a ZTE család részei vagyunk.

Külön köszönettel tartozunk a csapat játékosainak, kiemelten Szendrei Norbert csapatkapitánynak, Akpe Victorynak és Zala Zalán kabalafigurának, amiért ellátogattak a Gyermekosztályra. Ezek a találkozások a beteg gyermekek számára rengeteget jelentenek: a játékok és ajándékok mellett figyelmet, törődést és vidám perceket kaptak.

Köszönjük! Nagyra becsüljük a kedves gesztusukat” – fogalmazott a kórház részéről Dr. Gasztonyi Beáta, főigazgató.

Ez a látogatás is jól példázza, hogy a sport túlmutat a pályán elért eredményeken. Valódi értéke a közösségépítésben és egymás támogatásában rejlik, és egy-egy aprónak tűnő gesztus is maradandó élményt adhat azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.