Egy fejesgól döntött a Kaposvár javára, de maradtunk feljutó helyen.

A tavaszt három győzelemmel kezdő csapatunkra a harmadik helyezett Kaposvár otthonában várt rangadó vasárnap este. Dobos Barna vezetőedző nem változtatott a Nyíregyháza ellen diadalmaskodó csapaton, és ugyanazt a kezdőt küldte pályára, mint egy héttel ezelőtt.

Aktívan kezdtük a mérkőzést, már az első percekben próbáltunk kezdeményezni, de igazi helyzetek egyik oldalon sem alakultak ki. A 7. percben Zsiga lövését védte könnyedén Zöldesi, majd a 27. minutumban Szakály kapáslövése szállt a kapu mellé.

A 30. percben közel álltunk a vezető gól megszerzéséhez: Barczi remek kiugratása után Bobál balról, éles szögből vette célba a kaput, a hazaiak hálóőre azonban bravúrral védett. Nem sokkal később Babati került ziccerbe, de a játékvezető lest jelzett - a visszajátszások alapján nem lehetett egyértelműen eldönteni, helyesen tette-e.

A 42. percben a félidő legnagyobb helyzetét alaktottuk ki: Barczi hozta ziccerbe Babatit, akinek lövését Slakta lábbal hárította. A játékrész utolsó másodperceiben aztán megszerezte a vezetést a Kaposvár: Zsiga jobb oldali szöglete után Hegedűs Dávid fejelt a kapunkba (1-0).

A szünetben egyik vezetőedző sem cserélt, a játék pedig az addig is megszokott, küzdelmes mederben zajlott tovább. A 72. minutumban Bedi középreadása után Bobál lövését védte Slakta, a lelátóról pedig érkezett szurkolóink buzdítása is.

A 67. percben megfogyatkozott csapatunk: a csereként beállt Farkas Balázsnak egy becsúszás után azonnali piros lapot mutatott fel Kassai Viktor játékvezető.

A hajrában is mentünk előre a gólért: a csereként beállt Gajdos ollózott mellé, majd Babati lövését hárította a hazaiak végig jól védő kapusa.

A pontszerzés így ezúttal nem jött össze, ám mivel délután a Gyirmót 4-2-re kikapott Soroksáron, három 50 pontos csapat áll a tabella első három helyén: a Gyirmót, a ZTE és a Kaposvár, a mieink a második helyet foglalják el. Jövő vasárnap a Tiszakécske elleni hazai bajnoki következik.

Kaposvári Rákóczi - ZTE FC 1-0 (1-0)
Kaposvár: Slakta - Vachtler, Ur, Szabó, Hadaró (Fodor, 68.) - Szakály, Hegedűs - Tömösvári (Bíró, 78.), Nagy K., Zsiga (Nagy J., 84.)- Beliczky
ZTE FC: Zöldesi - Bolla, Lesjak, Devecseri, Bedi - Kiss M., Kocsis (Farkas, 73.) - Babati, Grumic, Barczi - Bobál (Gajdos, 84.)
Gólszerző: Hegedűs (45.)
Sárga lap: Nagy K. (43.), Zsiga (80.)
Piros lap: Farkas (67.)