Vásárosnamény otthonában kezdjük a kupaszereplést
A legjobb 64 csapat között már NB I-es klubok is becsatlakoznak a MOL Magyar Kupapába. A 3. fordulóban a legmesszebb lévő ellenfelet kaptuk, a Swiss Krono-Vásárosnamény otthonába látogatunk szombaton.
Ellenfelünk az első fordulóban az RSE Tállya együttesét búcsúztatta a sorozatból, majd szintén idegenben jutott tovább a Mátészalkai MTK otthonában. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei csapat nem kezdte jól a szezont Nyír-Wetland Vármegyei I. osztályban, ahol négy mérkőzés alatt mindössze egy pontot sikerült gyűjteniük, de a kupasorozatban remekeltek.
Hosszú út áll előttünk, hiszen több mint 500 kilométert utazunk ismét, hogy megkezdjük a 2025/26-os Magyar Kupát, de ez lehet az idény első győzelme, ami mindennél jobban kell a fiúknak. Nem titok ugyanis, hogy a párharc abszolút esélyeseként utazunk a Vásárosnamény együtteséhez, de élesen, fókuszáltan kell pályára lépnünk, a továbbjutást továbbra is egyetlen találkozón dől el.
A beregiek az előző idényben egészen a döntőig meneteltek a vármegyei kupasorozatban és csak a tizenegyespárbaj választotta el őket attól, hogy a magasba emeljék a trófeát. A Namény azóta átesett egy edzőváltáson, Makszim Gábor pozícióját Varga Gábor vette át, így jelenleg ő irányítja a csapatot.
A ZTE FC fiataljai számára ez egy remek lehetőség, hogy megmutassák, élesben is számíthat rájuk a szakmai stáb. A nyáron érkezett Bodnár Gergő az utóbbi időszakban már a felnőtt csapattal edzett, pályára lépett a Videoton elleni edzőmérkőzésen, ahol magabiztos teljesítményt nyújtott. Talán épp emiatt kerülhet rá sor szombaton, hogy pályára lépjen első tétmérkőzésén is.
„Nem szeretnék nagyon előre szaladni, de látok esélyt rá, hogy akár a kezdőbe szavazzon nekem bizalmat a szakmai stáb. A szünetben a Videoton elleni edzőmérkőzésen több mint egy félidőt kaptam és véleményem szerint jól ment a játék. Nagyon boldog voltam, hogy megkaptam a lehetőséget ebben a nagyszerű csapatban, amelyben úgy gondolom, sokkal több van, mint amit a bajnokság tabellája mutat.”
„A Vásárosnamény elleni küzdelem biztos, hogy nem lesz egyszerű, de a győzelem kötelező feladat, tovább kell jutnunk. Szeretnénk betartani és gyakorolni az edzői utasításokat, többször is megzörgetni az ellenfél hálóját. A bajnokságban sajnos még nyeretlenek vagyunk, amennyiben a szombati meccset sikerrel vennénk, talán az megtörné a jeget és sokat segítene a jövőre nézve.”
Csapatunk tehát a válogatott szünet alatt sem állt le a munkával és becsülettel készült a Vásárosnamény elleni kupamérkőzésre, amit szeptember 13-án, 14 órakor rendeznek a beregi település sporttelepén. Az egyesület 1200 jegyet hirdetett meg a ZTE FC ellen, melyek várhatóan gazdára találnak, hiszen egy rendkívül várt sporttörténelmi pillanatra készülnek hazai pályán a kupagyőztes Zalaegerszeg ellen. HAJRÁ, ZTE!