Németh és Szalay gólja döntött a kétszer tizenöt perces hosszabbításban.

Tizenhárom év eltetltével szerda este ismét kupadöntőben lépett pályára a ZTE FC gárdája. A 83. Magyar Kupa döntőben a Budafoki MTE csapatával vívtunk meg a trófeáért. 

A negyedik percben Tajti próbálkozott a tizenhatos bal sarkából, a felé érkező játékszert Gundel-Takács ütötte szögletre. 

Rá egy percre ismét munkája akadt a budafoki kapusnak, Ikoba próbálkozásánál. 

A budafoki csapat előtt a tizedik perc után adódtak lehetőségek: a 11. percben Beke ért el egy szép, hosszú indítást, azonban az általa visszasarkazott labdára nem érkezett egy piros-fekete mezes sem. Egy perccel később Horváth Olivér, majd Kovács Dávid próbálkozott, de egyikük helyzete sem bizonyult kifizetődőnek. 

Az első negyed órát tekintve tehát kiélezett viadal zajlott a Puskás Aréna gyepén, mindkét csapat harcolt a fényes győzelmi jutalomért, a Magyar Kupáért. 

A 18. percben Gergényi ívelte a játékszert Gundel-Takács birodalma felé, a hazainak számító kapus azonban kiütötte a játékszert. 

A 20. percben megérkezett az első veszélyes helyzet, amely Demjén Patrik kapujánál bontakozott ki: Beke Péter egy jobb oldalon megszerzett labdát passzolt be középre, amely miatt mozgalmas képsorozatok játszódtak le a kapunk előtt, végül a játékszer a lécről pattant ki. 

Négy perccel később a játékvezető zsebéből előkerült a sárgalap, Beke Péter szabálytalankodott Demjén Patrikkal szemben. 

A harmincadik perc után lendületet vett a Budafok, a 31. percben ismételten a budafoki kilences próbálkozott, hálóőrünk könnyedén védett, majd rá egy percre Horváth Olivér indult meg veszélyesen. 

A 39. percben Kovács Dávid végezhetett szabadrúgást, amit Demjén könnyűszerrel hárított. 

Egy perccel később egy Gergényi beadás találta meg Meshackot, azonba fölé lőtt. 

Már az első játékrész is izgalmasnak bizonyult, többet birtokoltuk a labdát, azonban a Budafok a félidő második felét nézve veszélyesebbnek bizonyult, gól azonban egyik térfélen sem született. 

A második játékrészre két helyen is változtatott vezetőedzőnk, Boér Gábor: Mim Gergely helyére Huszti András érkezett, míg Eduvie Ikobát Németh Dániel váltotta. 

A sípszót követő tizedik percben Kovácst ugratta ki szépen Kalmárt, azonban a tizes mezt viselő játékos nem tudta kihasználni a helyzetet. 

A 60. percben Szendrei lőtt a kapu fölé tizennyolc méterről. 

Tizenegy percre rá ismét egy kapu fölött elszáguldó labdát láthattunk, ezúttal Kálnoki-Kistől. 

A 74. percben Gergényi adta be nagyszerűen a tizenhatos bal sarkából, jól helyezkedtek azonban a budafokiak, így Németh Dániel nem tudta értékesíteni. Két perc múlva aztán megint Németh Dani indult meg, szép cseleket eszközölve, azonban ismét sikerült menteni a piros-feketéknek. 

A 77. percben Szendrei próbálkozhatott, lövését Gundel - Takács könnyedén hárította. 

A 86. percben Németh Dániel indult meg gyönyőrűen középen, de Bíró előrecsúszással mentette a veszélyes helyzetet. 

A kilencven perc leteltével aztán öt perc hosszabbítás következett, azonban ezidő alatt sem sikerült eldönteni a mérkőzés végkimenetelét, így következhetett a kétszer tizenöt perces hosszabbítás.  

A 92. percben Szalay szabadrúgásából kerülhettünk volna helyzetbe, azonban sikertlennek bizonyult a lövés értékesítése. 

Öt perccel később megérkezett a negyedik cserénk, Gergényi helyére Bedi lépett a pályára.

A második tizenöt percre fordulva kettőt is cserélt a Budafok együttese, Kalmár helyett Margitics, míg Nándori helyett Vaszicsku érkezett. 

A 112. percben Kálnoki-Kis próbálkozott egy távoli lövéssel, a játékszer elszáguldott a kapufa felett. 

Öt perccel később aztán megszületett a mérkőzés első találata: Német Dániel lőtt éles szögből a hosszú sarokba! (0-1)

A 120+2' percben aztán megérkezett a második kék-fehér, s egyben a mérkőzés utolsó találata is, Szalay Szabolcs talált huszonkét méterről, szabadrúgásból a bal felső sarokba! (0-2)

EZZEL A KÉT TALÁLATTAL PEDIG ZTE FC LETT A 83. MOL MAGYAR KUPA GYŐZTESE!

 

Összeállítások: 

ZTE FC: Demjén - Mocsi, Kálnoki-Kis, Csóka - Mim (46' Huszti), Sankovic (112' Kovács B.), Szendrei, Gergényi (98' Bedi)- Meshack (76' Szalay), Ikoba (46' Németh D.), Tajti (120' Lesjak)

BMTE: Gundel-Takács – Nándori (106' Vaszicsku), Jagodics, Fótyik – Bíró M. (89' Fekete), Csonka A., Oláh B., Kalmár O. (106' Margitics)–  Beke (100' Bakti), Kovács D. (65' Németh M.), Horváth O. (78' Vasvári)