Az utolsó percben szerzett győztes gólt az FTC

Óriási hangulatban fogadtuk a Ferencvárosi TC csapatát az OTP Bank Liga 28 fordulóján. A tavaszi tabellát tekintve az első és a második helyezett csapott össze vasárnap délután a ZTE Arénában. Sallói István a kezdő sípszót megelőzően Csóka Dánielt köszöntötte, aki 50. mérkőzését játszotta zalaegerszegi színekben a múlt hétvégén.

Ahogy arra számítani lehetett a vendégek azonnal magukhoz vették az irányítást. Az első tíz percben nagy labdabirtoklási fölényben futballozott a Fradi, ez azonban meddőnek bizonyult egészen a 14. percig. Akkor Ramírez jutott egy kis levegőhöz, majd rögtön középre ívelt. Beadására Adama Traore robbant be két védő között és nagyszerűen fejelt a bal alsó sarokba. (0-1)

Az első kapust próbáló ZTE lövés Mim Gergely nevéhez fűződött a 21. percben. Mim a bal szélen kapott labdát, középre indulva észrevette a rést a védelem között és távolról tüzelt. Dibusz csak ütni tudta az erős, rövidre érkező löketet.

Továbbra sem lassított a Ferencváros. A 25. percben egy nagyszerű összjáték után a labda ismét Ramírez elé került, aki felnézett és kitűnő ütemben, laposan tálalt a középen induló Kodro elé. A zöld-fehérek újdonsült támadója higgadtan pörgette be a labdát a kicsúszó Dombó mellett, felett. A korábban Fehérvárról érkezett támadó megszerezte első gólját az FTC színeiben. (0-2)

Lehetőségeinkhez mérten próbáltunk a középpályán szerzett labdákkal megindulni és kontrákat vezetni, amikor ellenfelünk kissé fent ragadva vesztett kontrollt. Az első fél órában Croizet és Evangelou is próbálkoztak lövésekkel, utóbbi szabadrúgásból, de ezek nem találtak kaput.

A 39. percben a ZTE legaktívabb játékosát, Mim Gergelyt buktatta Maiga, a szabadrúgást pedig ígéretes pozícióból végezhettük el. A pontrúgás után rövid időn belül Mance kétszer is tesztelte a vendégeket. Első lövése a blokkban akadt el, pár pillanattal később, második próbálkozását Dibusz biztos kezekkel fogta.

Az első félidőben a hatékonyan futballozó FTC alakította ki a nagyobb helyzeteket és kíméletlenül ki is használta azokat. Zalaegerszegi részről Mim és Sajbán megindulásaiban volt fantázia, igazán nagy ziccerig azonban nem sikerült eljutnunk. Két gólos hátrányban vártuk a folytatást.

Csak úgy ahogy tettük azt a mérkőzés elején, a második játékrészre is bátran jöttünk ki. Rögtön egy Mance próbálkozással kezdődött a folytatás, a vendégek lába alatt elhaladó lapos, erős lövés azonban a jobb kapufa mellett is elgurult.

 A 66. percben Kiss szerzett labdát a vendégek térfelén, majd egy finom csel után az alapvonal irányába indult. Visszagurított a második hullámban helyezkedő Mim Gergelyhez, akinek eltalálta a lábát egy ferencvárosi védő. A VAR szobában visszanézték a történteket, Erdős József, játékvezetőt azonban nem hívták ki, hogy ő is megvizsgálja az esetet.

Bő negyedórával a mérkőzés vége előtt, a 73. percben megszereztük a szépítő találatot. Kiss Bence remekül szállt be a meccsbe és ezúttal is nagyszerűen hozta fel a labdát egészen a vendégek tizenhatosáig. A lövés helyett a mellette, kapuval szemben helyezkedő Antonio Mancét választotta, aki az átvétel után tisztán lőhetett. Az erős löketbe Dibusz még beletette a kezét, védeni azonban nem tudott. Izgalmassá tettük a hajrát. (1-2)

A 80. percben hatalmas egyenlítési lehetőség adódott a támadással felfutó Kiss előtt, akinek Németh jó ütemben készített vissza a kapu elé. Kiss nagy ziccerben még bevállalt egy lövőcselt, amivel átverte a blokkolni kívánó védőjét, a mozdulat azonban nem sikerült makulátlanul. Így oda lett a kezdeti előny és próbálkozása végül elakadt a blokkban.

Két perccel a rendes játékidő vége előtt Sankovic nagy harcot vívott Lisztessel a középpályán. A labda végül Kiss Bence elé került, aki ragyogóan varázsolt azt a beinduló Mance elé. Horvát támadónk átvette, majd jobb lábbal, okosan elpöckölte a játékszert a kapus mellett. Legeredményesebb játékosunk ismét duplázni tudott és ezzel egyenlő eredménnyel indultunk neki a nyolc perces hosszabbításnak. (2-2)

A ráadásra teljesen megváltozott a játék képe és a saját térfelükhöz szögeztük az éllovast. Rendre érkeztek a beívelések a ferencvárosi kapu elé, a vendég védelem azonban állta a sarat. A 98. percben aztán egy kérdéses belépő után megtudott indulni kontrából a Fradi. A labda a gyors felhozatal után Liszteshez került, aki középre tekert és az érkező Varga Barnabás fejesét Dombó a felső lécre tudta csak ütni. A kipattanóra Ben Romhdan érkezett a leggyorsabban és az üres kapuba pofozta a labdát. (2-3)

Válaszolni a játékvezető már nem hagyott időt, a bajnokesélyes Ferencváros ellen szakadt meg a 2023 november 25. óta tartott hazai veretlen szériánk. Az végkifejlet miatt kissé csalódottak lehetünk, a mutatott játék és küzdőszellem azonban ismét példamutató volt a játékosok részéről. Két gólos hátrányból álltunk fel a listavezető ellen és csak másodpercek választottak el minket a pontszerzéstől.
A végeredmény ZTE FC – Ferencvárosi TC, 2-3.

Kiss Bence fontos szereplője lett a rangadónak, hiszen pályára lépésével új színt hozott a zalaegerszegi támadójátékba. Jó labdavezetéseit és észrevételeit két gólpassz koronázta meg. Középpályásunk így fogalmazott a mérkőzés után:

„Nehéz bármit is mondani, hiszen az utolsó találat előtt úgy gondolom szabálytalanság történt velem szemben és fájdalmas így elveszteni a pontokat. A második félidőre bátran jöttünk ki, gólt akartunk szerezni és kettőt is sikerült. A kihagyott helyzetem után szomorú voltam, de nem sokkal rá jött az egyenlítő találatunk, ami kicsit megnyugtatott.”

Kiss és Mance duója két gólt hozott össze, megszorongattuk a Ferencvárost és büszkék lehetünk a teljesítményre. Köszönjük a szurkolóknak, akik ilyen szép számmal látogattak ki a ZTE Arénába és végig buzdították a csapatot. A következő fordulóban a szintén dobogós Fehérvár FC otthona felé vesszük az irányt, a találkozót április 24-én rendezik majd.

HAJRÁ, ZETE!

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

ZTE FC
1 DOMBÓ - 6 MIM (66’ MESHACK) - 9 SAJBÁN (66’ NÉMETH) - 10 CROIZET (59’ VOGYICSKA) - 11 SZENDREI - 18 SANKOVIC - 19 MANCE - 27 BEDI (59’ KISS) - 32 MEDGYES - 33 SAFRONOV - 41 EVANGELOU

FERENCVÁROSI TC
90 DIBUSZ - 11 KODRO (75’ VARGA) - 15 ABU FANI (55’ BEN ROMDHAN) - 16 ZACHARIASSEN (86’ PÁSZKA) - 20 TRAORE (55’ LISZTES) - 21 BOTKA - 22 ABENA - 25 MAKRECKIS - 55 KATONA (75’ SEVIKYAN) - 80 MAIGA - 99 RAMIREZ