Szépe János és Vass Patrik távozik Zalaegerszegről. Mindkét játékosnak lejárt a klubbal kötött szerződése.

Klubunk vezetése folyamatosan azon dolgozik, hogy a következő szezonnak is minél erősebb kerettel vágjon neki a ZTE FC. A hivatalos hírekről elsőként továbbra is a weboldalunkon tájékoztatjuk szurkolóinkat, kérjük, figyeljék kommunikációs csatornáinkat.

Szépe János 2018 nyarán érkezett együttesünkhöz és az elmúlt három esztendőben több mint ötven alkalommal ölthette magára a kék-fehér mezt. Janó tagja volt az első osztályba feljutott együttesnek is.

Vass Patrik tavaly érkezett hozzánk az MTK Budapest csapatától és ittléte során huszonkét bajnoki mérkőzésen lépett pályára az NB I-es csapatunkban.

A távozó labdarúgóknak köszönjük, amit klubunkért tettek és további pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!