Győzelemre éhesen lépnek pályára a fiúk
Augusztus 23-án, szombaton az őszi szezon egyik legjobban várt találkozóját tartogatja számunkra a Fizz Liga 5. fordulója. Az Újpest FC érkezik Zalaegerszegre, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint megtölteni a lelátókat és begyűjteni a hőn áhított három pontot.
Az Újpest FC négy ponttal, a 7. helyről jön hozzánk a hétvégén, amely egy győzelemből, egy döntetlenből, majd két vereségből állt össze, ebben a sorrendben. A Lilák ugyanis az elmúlt két fordulóban, mindkét hazai mérkőzésüket vereséggel zárták, elsőként a Paks, majd a Kisvárda tudta elhozni a pontokat a Szusza Ferenc Stadionból.
Számunkra egészen hihetetlenül alakul a sorozat, hiszen zsinórban kilencedik tétmérkőzésünk végződött győztes nélkül, amely veretlennél teszi a csapatot, a begyűjtött pontok szempontjából azonban a legkevésbé sem kecsegtető. Épp ezért, négy forduló után a ZTE FC jelenleg a 10. helyet foglalja el a tabellán, de reméljük, hogy a mutatott remek játék mellé hamarosan még jobb eredmény párosul majd.
A ZTE FC – Újpest párosítás nagy múltra tekint vissza, csak az élvonalban eddig 94 mérkőzést játszott egymás ellen a két klub. Az örökmérleg a fővárosiak felé billen, de a legutóbbi öt bajnoki találkozók során két ZTE diadal, két döntetlen és egyetlen Újpest győzelem született. Az elmúlt fordulók eredményei alapján, mindkét csapat éhes a sikerre. Klubunk legfrissebb gólszerzője, Krajcsovics Ábel az Újpest ellen törné meg a jeget.
„Nagyszerű keretünk van és remek az összhang a pályán, az öltözőben is. Természetesen van bennünk egy fajta csalódottság, hogy az első győzelmünk még várat magára, de ezzel egyetemben még veretlenek vagyunk és ahogy telnek a fordulók, egyre elszántabban harcolunk a három pont megszerzéséért. Rajtunk áll, hogy ez mikor jön el, ki kell javítanunk a hibáinkat és dolgozunk rajta, hogy az első siker, akár az Újpest elleni, hazai találkozón megérkezzen. Már nagyon szeretnénk!”
A nyár végéhez közeledve két mérkőzésnek is otthont ad a ZTE Aréna, így kiélvezhetjük a hazai pálya előnyét az Újpest és a Kisvárda ellen is. Szükség van rátok, hiszen a megtelt lelátók, a szüntelen buzdítás hatalmas lökést adhat a srácoknak az első győzelem felé. Gyertek, és szurkoljunk együtt a következő két fordulóban, itthon, Zalaegerszegen!
A mérkőzés szombaton 17:45-kor kezdődik, a belépőjegyek beszerzésére továbbra is a honlapon van lehetőség. Legutóbb, már a harmadik legmagasabb nézőszámot produkáltuk a 3. fordulóban, mutassuk meg, hogy együtt mire vagyunk képesek, ugorjuk meg ismét a mércét. Augusztus 23-án mindenki az Arénába! HAJRÁ, ZTE!