A DVTK Stadionban vár ránk a szezon első idegenbeli összecsapása
Augusztus 2-án a Diósgyőr otthonában lépünk pályára, a Fizz Liga 2. fordulójában. Első idegenbeli mérkőzésünk előtt rögtön egy hosszú út vár a csapatra, amelyre az előttünk álló szezon során még nagyon sokszor elindulunk majd.
A Kisvárda és a Kazincbarcika feljutásával tovább nőtt az ország keleti részében székelő NB I-es klubok tábora, a ZTE FC pedig így az a csapat lesz, aki a 2025/26-os Fizz Liga kiírásában a legtöbb kilométert teszi meg a harminchárom forduló alatt. Az összesített utazások alapján ez 5150 kilométert jelent, ami bő 800 kilométerrel több, mint bármelyik más riválisunk esetében.
Kép forrása: M4 Sport
Már az első hosszú utunkra is természetesen a győzelemért indulunk a DVTK ellen, akik az első fordulóban 3-1 arányban vereséget szenvedtek a Fizz Liga nyitányán az Újpest FC otthonában. A találkozó végeredménye állt be a 63. percben Matko találatával, két perccel később Sanicanin kiállítása sem segítette a miskolciak helyzetét.
-2 gólkülönbséggel, egy mérkőzés után, ellenfelünk a mezőny sereghajtója, de ebből természetesen igazán értékes következtetést nem vonhatunk le az erőviszonyokat tekintve. A játékosmozgásokból már annál inkább, hiszen a DVTK sem volt tétlen az átigazolási szezonban.
A teljesség igénye nélkül kiemelhetjük Ivan Saponjic és Kecskés Ákos érkezését, valamint két ismerős arc, Anderson Esiti és Sajbán Máté is a gyepre léphetnek majd a szombati mérkőzés során. A távozók között mindenképp érdemes szót ejteni Bright Edomwonyiról, Artem Odyntsovról és Vladislav Klimovichról is. A tavasszal még diósgyőri mezt viselt Skribek Alen pedig ismét minket erősít és elmondása szerint szeretné meghálálni a szakmai stáb bizalmát.
„Jól éreztem magam a DVTK-nál, és hasonló érzésekkel várom a párharcot, amire ugyanúgy készülök, mint bármely más csapat ellen. Jelenleg teljes mértékben a ZTE FC-vel foglalkozom, azon, hogy betartsam a szakmai stáb utasításait, eleget tegyek a kéréseknek és ezt teszik a csapattársaim is. Az első fordulóban hiába vezettünk háromszor is a DVSC ellen, szombaton két olyan csapat találkozik esetünkben, akik az első győzelmükért fognak harcolni. A múlt heti eredménytől függetlenül úgy gondolom, már az első bajnokin pozitív jeleket mutattunk és idő kell, amíg Nuno Campos elképzeléseit teljes mértékben elsajátítjuk a pályán.”
Az első forduló számunkra egy gólgazdag döntetlent eredményezett, amely igazi érzelmi és mentális hullámvasút volt a játékosok, a stáb és az egész szurkolótábor számára. Káprály Mihály, játékvezető, a mérkőzésen piros lappal küldte el Nuno Campost a pálya területéről, így vezetőedzőnk kénytelen kihagyni a DVTK elleni találkozót. Az eltiltás egyetlen mérkőzésre vonatkozik, Campos helyét másodedzőnk, Gonçalo Gil Da Silva Cruz veszi át a második fordulóban.
Augusztus 2-án, szombaton 17:45-kor tehát idegenben is bemutatkozunk a Fizz Ligában és a srácok mindent megtesznek majd azért, hogy három ponttal térjünk haza Diósgyőrből. A kapuk a mérkőzést megelőzően egy órával nyitnak. Jegyvásárlásra a DVTK hivatalos oldalán van lehetőség. A DVTK Stadion büféiben bankkártyás és készpénzes fizetés is lehetséges, valamint re-pohár rendszer működik.
A beléptetés során a biztonsági személyzet kiemelten ellenőrzi a pirotechnikai eszközök bevitelét, és megakadályozza azok bejutását a stadionba. A Miskolci Rendőrkapitányság felhívja a vendégszurkolók figyelmét, hogy a beléptetőrendszer és a szigorú csomag- és ruházatátvizsgálás miatt a beengedés lassabb lehet, ezért kérjük, időben érkezzenek, és lehetőség szerint elővételben váltsanak jegyet.
Azok a szurkolók, akik rendőri kísérettel szándékoznak eljutni a stadionhoz, az M30-as autópálya Miskolc-Centrum lehajtóját követően, a Škoda autószalon előtti útszakaszon kialakított gyülekezési ponton gyülekezzenek 15:45 és 17:15 között, ahonnan legkésőbb 17:20-kor indul a konvoj a DVTK Stadion vendégparkolójába.
Akik nem igénylik a rendőri felvezetést, az alábbi útvonalon közelíthetik meg a stadiont: M30-as autópálya Miskolc-Centrum lehajtó – Pesti út – Futó utca – Csermőkei út – Batthyány sor – Gózon Lajos utca – Muhi utca – Lórántffy utca – Mónus Illés utca – Vendég utca – DVTK Stadion. A vendégszurkolók a stadion déli oldalán, az őrzött és körbekerített „P4-es” parkolóban tudnak parkolni.
A szezon első idegenbeli mérkőzésére élvezetes és sportszerű szurkolást kívánunk!
Mindent bele, fiúk! HAJRÁ, ZTE!