Két horvát első osztályú és egy szlovén élvonalbeli csapat elleni edzőmérkőzésekkel készülünk a tavaszi idényre.

Csapatunk számára december 14-én, a Puskás Akadémia otthonában aratott győzelemmel fejeződött be a naptári évre a bajnokság, ám az elmúlt évekkel ellentétben már januárban folytatódik is az NB I, így rövidül a téli felkészülési időszak is.

Együttesünk január 3-án, pénteken kezdi meg a felkészülést, amely alatt végig Zalaegerszegen edzünk, és három edzőmérkőzést játszunk.

Január 11-én (szombaton) 14 órától a horvát első osztályú GNK Dinamo Zagreb otthonában lépünk pályára, a találkozó a zágrábi klub tájékoztatása szerint zártkapus lesz. Január 15-én (szerdán) a szlovén élvonalbeli NS Mura csapata ellen játszunk, a pontos helyszínről és kezdési időpontról az időjárás függvényében január elején dönt a két klub szakmai stábja. A bajnoki főpróbára január 18-án (szombaton) 14:30-tól a horvát első ligás Slaven Belupo kerül sor hazai pályán.

Első 2020-as bajnoki mérkőzésünket január 25-én (szombaton), a ZTE Arénában a Diósgyőr ellen játsszuk, a pontos kezdési időpontot még nem jelölte ki az MLSZ versenybizottsága. Tavasszal a bajnokságon kívül a Magyar Kupában is érdekeltek leszünk, a Lipót Pékség SE elleni nyolcaddöntőkre február 12-én és 19-én kerül sor.