A Mezőkövesd ellen növelhetjük az előnyt
Folytatódik az OTP Bank Liga menetrendje, a felcsúti utazásunk után ismét hazai közönség előtt léphet pályára csapatunk. A bajnokság 20. fordulójában ezúttal a Mezőkövesd Zsóry FC érkezik a Zalaegerszegre. A találkozó nagyszerű lehetőség arra, hogy még jobban elszakadjunk a veszélyzónától és felzárkózzunk a középmezőnyhöz.
Fizikailag és mentálisan is megterhelő volt a Puskás Akadémia elleni rendkívül szoros összecsapás, a fiúknak még sincs túl sok idejük pihenni a következő meccs előtt. Ugyanez mondható el a Mezőkövesd játékosairól, akik hozzánk hasonlóan a végsőkig izgalmas, szintén egy gólos találkozót tudhatnak maguk mögött.
Míg a Szendrei vezette ZTE szerdán újabb győzelmet aratott és ezzel egy helyezést feljebb lépve a 9. helyre ugrott a tabellán, addig vasárnapi ellenfelünknek legutóbbi mérkőzésükön nem sikerült pontot szerezni a listavezető Paks ellen. Így Kuttor Attila tanítványai továbbra is alulról súrolják a kieső zóna képzeletbeli vonalát.
További optimizmusra ad okot, hogy nagyon jó mérleget tudhatunk magunk mögött a két csapat korábbi találkozóit tekintve. A sárga-kékek utoljára 2021 júliusában tudtak meglepni minket, azóta három döntetlennel és négy győzelemmel, a mi javunkra billen az egymás elleni arány.
Külön figyelmet fordíthatunk majd Antonio Mance és Stefan Dražić csatájára, hiszen a két ragyogó formában lévő támadó fej-fej mellett haladnak a bajnokság góllövőlistáján. A Mezőkövesd szerb támadója összesen 55 próbálkozással a legtöbb lövést adta le az idei szezonban, valamint a legtöbb labdaérintéssel is ő rendelkezik az ellenfél tizenhatosán belül, szám szerint 81 játékba avatkozással.
Vasárnap este 19:45 órai kezdéssel tehát Zalaegerszegen folytatjuk menetelésünket. Minden kedves szurkolót arra biztatunk, hogy jöjjenek és támogassák csapatunkat a ZTE Arénában ezen a fontos, mondhatni „6 pontos” mérkőzésen.
Mindent bele, Zete!