A magyar-szlovén közös rendezésű EB-re tréningező U21-es válogatott edzőmérkőzésen 2–0-ra diadalmaskodott Oroszország korosztályos nemzeti csapata felett Székesfehérváron, a Sóstói Mol Arénában. Hazai oldalon játéklehetőséget kapott és a sikerben oroszlánrészt vállalt két meghatározó labdarúgónk, Gergényi Bence és Demjén Patrik. Utóbbi méghozzá, Szalai Attila „felkerülésével” a csapat kapitányaként is vezette az együttest.

Gergényi Bence:

Az első tíz percben kissé meg voltunk szeppenve, de utána remek játékot mutattunk. Véleményem szerint a legjobb félidőt produkáltuk mióta együtt van a keret. Bár az ellenfél játékosai képzettek és nívós helyeken futballoznak, fel tudtuk venni velük a versenyt, egyénileg és csapatként is. Sokat fejlődtünk minden tekintetben és ennek ékes példája, hogy látványos akciók végén többször is veszélyeztettünk a térfelükön. Sőt, itt a bizonyíték, hogy ha magunkkal foglalkozunk, akkor bárkit meg lehet verni.

mlsz.hu

 

Demjén Patrik:

Már a melegítésnél azt éreztük, hogy itt nem kaphatunk ki. Egyszerűen nem veszíthetünk. Jól is kezdtük a találkozót és végig stabilak tudtunk maradni. A végeredmény ellenére az orosz sem volt rossz képességű együttes és mi is tudjuk, hogy van még hova fejlődnünk. Én arra számítok, hogy az Európa Bajnokságon nehezebb dolgunk lesz, de folyamatosan érik össze a csapat és akár meglepetést is okozhatunk.  

mlsz.hu