Mezőkövesdre utazunk a MOL Magyar Kupa következő fordulójában

A Mezőkövesd Zsóry FC csapatával mérjük össze az erőnket a MOL Magyar Kupa soron következő megmérettetésén, kedd este. 

A borsod-abaúj-zempléni csapat a bajnokságban velünk megegyező pontszámmal, a tabella hetedik helyén áll. A MOL Magyar Kupát tekintve az ötödik fordulóban az MTK Budapest csapatát búcsúztatták, ahol Drazic és Lukic góljával 0-2-re győzedelmeskedtek, ezzel kivívták helyüket a legjobb nyolc közé. 

Együttesünk a hétvégén az OTP Bank Liga 21. fordulójában itthoni környezetben játszott a MOL Fehérvár FC ellen, ahol két gyönyörű találatnak is örülhettünk, ugyanis Csóka Dániel és Szalay Szabolcs góljaival 2-1-es sikert arattunk. Még édesebbé teszi a sikert az a tény, hogy a szombati mérkőzésen kezdőcsapatunk átlagéletkora 23 év alatt volt.

Csapatunk a MOL Magyar Kupa előző fordulójában szintén messzire látogatott, akkor a Békéscsaba 1912 Előre csapatával küzdöttünk meg a továbbjutásért. A mérkőzésen két kék-fehér gól született: Szalay bal oldali beadását Eduvie Ikoba fejelte a hálóba hat méterről, majd Szendrei Norbert gurított vissza egy labdát az alapvonalról, amelyet Németh Dániel bombázott közelről a kapuba. Most ismét egy hosszabb kirándulás vár Ricardo Moniz legénységre, így játékosaink már hétfő délután megteszik a közel 400 kilóméteres utat.

Az idei szezonban már kétszer is találkoztunk a Mezőkövesd csapatával. 

Ricardo Moniz: "Közel vagyunk a célunk eléréshez, ilyenkor már minden mérkőzés egy döntővel ér fel. Jó emlékeink vannak a szeptemberi mezőkövesdi találkozóról, hisz öt góllal nyertünk, erre az eredményre lehet építeni. Tudjuk, hogy egy jó csapatról van szó, február elején is közel álltunk ahhoz, hogy nyerjünk a kövesdi csapat ellen, ám végül döntetlen született. Szeretnénk továbbjutni a keddi mérkőzésen."

Elérkeztünk tehát a véghajrába, amikor még kiélezetebbé válik a küzdelem, így a holnapi nap is kiemelkedő fontosággal bír, a cél pedig természetesen az elödöntőbe jutás!

 A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti, 20 órától. 

Hajrá, Zete!

 

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
A jegyek egységesen 1000Ft-ba kerülnek. Kapunyitás: 19:00-kor. (Mérkőzés előtt 1 órával)
A vendég pénztárak mérkőzés előtt 4 órával hamarabb nyitnak, 16:00-kor.
2 db vendég pénztár és 1db büfé áll a szurkolók rendelkezésére.
Pénztárban fizetési lehetőségek: készpénz, bankkártya, OTP SZÉP-kártya.