Szurkoljuk ki együtt a fiatalok bennmaradását, akik a VLS Veszprém csapatát fogadják az utolsó előtti fordulóban.

Vasárnap 11 órakor játszik második csapatunk az NB III-as bajnokság harmadik helyének várományosával. A belépés a mérkőzésre ingyenes, de kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók léphetnek be a lelátókra, a fényképes igazolványuk felmutatásával. Tizennyolc év szurkolóink pedig kizárólag felnőtt felügyelete mellett látogathatnak ki a mérkőzésre.

A kapunyitás egy órával a mérkőzés kezdete előtt, azaz 10 órától kezdődik. A létesítmény területén belül nem kötelező a maszk használata, de klubunk javasolja a viselését. Várjuk szurkolóinkat, biztassuk együtt tehetséges labdarúgóinkat!

 

NB III. Nyugati csoport, 37. forduló

Zalaegerszeg, ZTE Edzőközpont (Ketrec)

Május 23. 11:00