Péntek délután ismételten a ZTE Aréna pályájára lépünk, az OTP Bank Liga tizedik fordulójában a győri csapattal küzdünk meg a pontokért.

A Csertői Aurél vezette Gyirmót négy hellyel mögöttünk áll a tabellán, a tizenegyedik helyet birtokolva, kilenc ponttal. A sárga-kékek eddig két győzelmet, három döntetlent és négy vereséget tudhatnak maguk mögött.

Csapatunk, a múlt heti szenzációs Fradi elleni győzelmet követően, előrébb lépett, a tabella hetedik helyét megkaparintva. A mérkőzés összefoglalóját IDE kattintva tudjátok megtekinteni. Immáron három győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel állunk.

Az előző fordulót mindkét csapat győztes meccsel zárta, a Gyirmót 2-1-re győzött hazai pályán a Paksi FC ellen, míg mieink ugyanezzel az eredménnyel zárták a Ferencváros elleni találkozót a Groupama Arénában.

Nem lesz hát tét és izgalom nélküli a pénteki összecsapás, hiszen a Gyirmót is olyannyira küzdeni fog azért a három pontért, mint csapatunk.

Egy szó, mint száz: harcra fel, Zete!

A mérkőzésre már elérhetőek a jegyek ezen a linken: https://jegy.mlsz.hu/hun/Event/57004306

Ne feledjétek, hogy ezen a héten a „szurkolók hete” keretein belül a Gyirmót FC elleni mérkőzésünkre ingyenes belépést biztosítunk minden érvényes diákigazolvánnyal és nyugdíjas igazolvánnyal rendelkező szurkolónknak. 

Minden további jegyet elővételes áron lehet megvásárolni, még a mérkőzésnapon is. 

Fontos információ, hogy belépés előtt a diákoknak és a nyugdíjasoknak is szükséges tisztelet jegyet váltaniuk a Zete shopban, vagy a jegypénztáraknál, mivel csak így tudjuk biztosítani a belépést a stadionba.

ZTE Shop nyitvatartása:

Csütörtök: 14:00-19:00

Péntek: 9:00-16:00

Szombat: Zárva

 

Gyere és szurkoljatok a csapatnak!

 

Hajrá, Zete!