Korai gól döntötte el a mérkőzést

Koller Zoltán együttesére nehéz mérkőzés várt szombat kora délután, a tabella hatodik helyén álló III. Kerületi TVE látogatott Zalaegerszegre.

A 11. percben Csóka Dominik remek ütemben passzolt a jobb szélen futó Bedő Rolandnak, akinek beadása néhány centivel ment el a kapu előtt.

A 18. percben egy beadásba ért bele szerencsésen Erdei Gábor, a kapufa mellett csavarodott a labda a hálóba. (0-1)

A 37. percben Vankó Imre adta középre a játékszert Kozics Barnabásnak, védőink jól blokkolták a próbálkozást.

Az első félidő utolsó perceiben Vankó szabadrúgása tekeredett veszélyesen, Egerszegi Tamás érkezett, kapu mellé passzolt.

Az első játékrész egy gólos vendég vezetéssel ért véget.

A 49. percben Jóna Bence próbálkozását blokkolták a fővárosi védők.

Négy perccel később Kósa Marcell szerzett labdát a hazai kapu előtt, Németh Ervin bravúrral hárított.

A 62. percben Mulasics Dániel szögletét Dóczi Krisztián fejelte nem sokkal a kapu mellé.

A 73. percben Király Marcell ugratta ki tökéletes ütemben Csókát, a vendégek hálóőre jól helyezkedett.

A mérkőzés végéig küzdöttek a csapatok, ám több veszélyes helyzet már nem alakult ki, így maradt az egygólos különbség.

A következő fordulóban, május 14-én fiataljaink a Puskás Akadémia II. csapatához látogatnak.

 

ZTE FC II. – III. Kerületi TVE 0-1 (0-1)

ZTE FC II.: Németh, Jóna, Sebestyén, Dóczi, Király, Bedővári, Tullner, Bedő (62’ Mulasics), Csóka, Kryvotsiuk, Kámi (69’ Dobos).

III. Kerületi TVE: Hajagos, Hegedűs (75’ Zámbó), Szabó (63’ Marques-Airosa), Kósa (75’ Lapu), Erdei, Török, Egerszegi (63’ Papp), Vankó, Tóth (85’ Borbély), Kozics, Schuszter.