ÁLLATMENHELYT TÁMOGATUNK A KÖVETKEZŐ BAJNOKIRA KÉSZÜLVE
A tegnapi nap folyamán csapatunk három tagja meglátogatta a Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesületet, ahol bepillantást nyerhettünk a menhelyen dolgozók mindennapjaiba, és találkozhattunk az igazi főszereplőkkel, a gazdira váró kutyusokkal.

Ez csak az első lépése volt annak az akciónak, amely a jövő héttől teljes gőzerővel halad majd előre egészen április 18-ig, a ZTE FC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC bajnoki mérkőzés kezdetéig. Klubunk fontosnak tartja, hogy társadalmi felelősséget vállaljon, megmozgassa a közösséget, és amikor csak lehet, felhívja a figyelmet a jó cselekedetre.

Ennek jegyében a ZTE FC ezúttal kutyatápgyűjtést szervez a Bogáncs menhely részére, az adományokat pedig belépőjegyekkel honoráljuk. Április 13-tól minden 1 KG KUTYATÁP után 1 DB BELÉPŐJEGYET ajándékozunk a Kazincbarcika elleni mérkőzésre.

Április 17-ig a ZTE Shopban, nyitvatartási időben várjuk az adományokat, míg a mérkőzés napján a stadionnál kijelölt gyűjtőpontokon lehet leadni a kutyatápot.

A kezdeményezéshez elsőként Csonka András, Szendrei Norbert és Várkonyi Bence csatlakoztak, akik már első látogatásukkor sem érkeztek üres kézzel a menhelyre. Edzés utáni levezetésként természetesen egy kis séta is belefért, a helyszínen pedig nemcsak az állatok, hanem az egyesület munkatársai is örömmel fogadták őket.

A gyűjtés kapcsán Abai Erikával, a Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület telepvezetőjével beszélgettünk:
„Már huszonhét éves az egyesület, telephelyünket folyamatosan próbáljuk bővíteni. Erre szükség is van, hiszen jelenleg átlagosan 240 kutyát gondozunk. Ez jelentős állatorvosi és egyéb költségekkel jár. Új kenneleket is építettünk, ami szintén komoly beruházást jelentett. Sajnos az örökbefogadási kedv az utóbbi időben csökkent, ezért különösen örülünk minden olyan kezdeményezésnek, amely felhívja a figyelmet a menhelyre. Sokan nem tudják, hogy sétáltatási lehetőséget is biztosítunk, amely a hét minden napján elérhető, hétvégéken és ünnepnapokon is.”

Most rajtunk a sor, hogy ismét összefogjunk, és megmutassuk, mekkora ereje van a ZTE Családnak. Egy zsák táp apróságnak tűnhet, de a menhelyen élő állatok számára akár a túlélést is jelentheti. Szeretnénk, ha ez a kezdeményezés nemcsak közvetlen segítséget nyújtana, hanem felhívná a figyelmet az örökbefogadás fontosságára is.

A következő hazai mérkőzésre készülve tehát ismét fontos célunk van, a pályán kívül is. Várjuk az adományokat a ZTE Shopban április 17-ig, majd a mérkőzés napján a kijelölt gyűjtőpontokon. Erről hamarosan, a meccsnapot megelőzően adunk pontos információt.
GYERTEK, ÉS TEGYÜK EGYÜTT SZEBBÉ SOKAK ÉLETÉT!








.jpg)

.png)
.png)
.png)










