Zsóri duplázott és értékes sikert arattunk a Komárom csapata ellen

ZTE FC II. - KOMÁROM VSE (3-1)

 

Szép napos, bár szeles időre érkezhettek szurkolóink második csapatunk vasárnap délutáni mérkőzésére, amit a Bozsik Péter vezette Komárom VSE csapata ellen játszottak fiataljaink. 

Az első játékrész elején a mérkőzés leginkább a hazai kapu előtt zajlott és az első komolyabb helyzet is a vendég csapat előtt adódott, ennek ellenére a mieink szereztek vezetést a kilencedik percben, Zsóri találatának köszönhetően. Hat perccel később ismét a fiatal támadó talált be, aki határozottan értékesítette a megítélt büntetőt. 

Az első negyedórában egy büntető a vendég csapat előtt is adódott, amit hálóőrünk, Köcse Bence bravúrosan védett. 

Pár percre rá, ismét egy hazai gólnak örülhettünk a 18. percben, amit a román támadó, Liviu Antal szerzett a csapatnak.

A félidő második felére kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, a 39. percben megszületett az első és egyben utolsó vendég gól is, amelyet Szecsődi jutatott a kapuba egy kipattanóból. 

A második félidőben is folytatódott a kiegyenlített küzdelem, mindkét csapatnak adódtak komolyabb helyzetei, gól azonban egyikből sem született. Így a mérkőzés végül azzal az eredménnyel zárult, amellyel a csapatok az öltözőkbe vonultak az első félidőt követően. (3-1)

A fontos siker mellett, szépen is játszottak fiataljaink, emellett a mérkőzésen egy újoncot is avathattunk, Fábián Kristóf József személyében. 

 

Összeállítások:

ZTE II: Köcse – Huszti, Rebernik, Sebestyén, – Milovanovikj (72' Megyesi), Kámi, Szalay (91' Fábián.), Liviu-Ion (58' Szökrönyös),Zsóri (72' Papp Cs.)- Posztobányi,Papp L. 

Komárom: Bánfalvi – Tóth D. Peszmeg, Csernák, Végh – Simigla (85' Jóna ), Szecsődi, Tóth P. (74' Vincze), Horváth M. - Schiller, Horváth R. (61' Szántó )

Gólok:

ZTE FC: Zsóri (9', 15'), Liviu-Ion (18')

Komárom VSE: Szecsődi (39')

Sárga lap: Huszti (61'), Megyesi (79') , Horváth M. (15'), Csernák (60').