Több alapembere nélkül pályára lépő együttesünk Szépe és Ikoba góljaival jutott tovább.

Csapatunk ma délben a megyei első osztályú Szarvas otthonában lépett pályára a Magyar Kupában a legjobb 16 közé jutásért rendezett mérkőzésen.

A mieink már tegnap elutaztak Zalaegerszegről, de több alapember ezúttal nem tartott a csapattal, hanem a szombati, Kaposvár elleni meccsre készült, így Demjén, Bedi, Bobál Gergely, Bobál Dávid, Stieber, Radó, Bolla, Mitrovic és Kocsis nélkül léptünk pályára. Ott volt viszont a kezdőben a hosszabb ideje izomsérüléssel küzdő Barczi Dávid, aki ma tért vissza a pályára.

A 16. percben Kiss Máté szöglete után Szépe János fejesével szereztünk vezetést, majd a 42. minutumban Ikoba szép csele után vette be a hazaiak kapuját.

A fordulás után érkezett a pályára Babati Benjamin, majd Hudák Martin kapufát lőtt ebben a játékrészben, valamint csapatunk további helyzeteket is kialakított, de a vége maradt a 2-0-s ZTE-győzelem.

Ezzel a mieink bejutottak a sorozat nyolcaddöntőjébe. A már tavasszal sorra kerülő következő forduló párosításait szerda este sorsolják.

Szarvasi FC 1905 – ZTE FC 0-2 (0-2)
Szarvasi FC: Krnács – Vozár (Polomszki, 76.), Zima, Szikora (Sindel, 66.), Bakró, – Medvegy, Szikora – Bozsó, Styecz, Kriska (Klimaj, 76.)– Farkas
ZTE FC: Szemerédi – Sebestyén, Devecseri, Szépe, Gergényi – Kiss M., Golodiuk – Barczi (Babati, 46.), Grumic (Hegedüs O., 83.), Hudák – Ikoba
Gólszerzők: Szépe (15.), Ikoba (42.)