Labdarúgócsapatunk 4-2-re nyert Siófokon

 

Igazi nyári időjárás fogadta kedvenceinket a felkészülés negyedik mérkőzésén. A mérkőzés kétszer hatvan perces volt, annak az érdekében, hogy minden labdarúgó a megfelelő terhelést kapja.

Játékosaink a mérkőzés elejétől kezdve agilisan játszottak és már a 20. percben vezetést szereztünk Bedi révén. Hátvédünk kiválóan helyezkedett és egy pontrúgást követően talált a hálóba közvetlen közelről. Pár perccel később már két gólosra növeltük előnyünket, egy öngól révén.

Az első félidő végén Tajti Mátyás szabadrúgásból helyezte léc alá labdát, így háromgólos vezetéssel zárult az első hatvan perc.

A félidőben – ahogy a korábbi edzőmérkőzéseken is – Waltner Róbert sort cserélt és egy fiatalokkal tűzdelt csapatot küldött pályára.

A második játékrész idusán, szélsőnk, Meshack talált a hálóba. A negyedik találatunkat még két siófoki követte, mindkét alkalommal Horváth volt eredményes. Több gól már nem esett, így csapatunk megszerezte első győzelmét a felkészülési időszakban.

ZTE FC első félidő: Demjén – Bedi, Serafimov, Bobál, Gergényi – Halilovic (Zimonyi), Sankovic – Skribek, Tajti, Babati – Koszta

ZTE FC második félidő: Gyurján – Kálnoki-Kis, Németh E., Sebestyén, Papp – Milovanovikj, Kovács, Németh D., Meshack – Beke (Szökrönyös), Zimonyi

Gólok: Bedi, Horváth M. (öngól), Tajti, Meshack ill. Horváth P. (2)