A legjobb 32 csapat közé jutásért szálltunk harcba a Lipót Pékség SE otthonában.

A találkozó remek alkalmat biztosított taktikai elemek gyakorlására, ezzel is bővítve arzenálunkat. A csapatunkban frissítettük a hátsó szekciót, Babati Benjámin ismét kapitányként vezette pályára a mieinket, Tajti Mátyás pedig elsőízben futott ki tétmérkőzésre a kezdőnk tagjaként.

A zöld-fehérek remek játékerőt képviseltek, nem véletlen, hogy bajnokságukban is előkelő helyen szerepelnek. Ennek ellenére természetesen végig uraltuk az összecsapást. Bár egy kontrát követően gólt tudtak szerezni, az egész mérkőzésen remekül teljesítő Szépe János, egy perccel később egyenlített Szánthó Regő beadása után. Jani gyorsaságával és remek keresztezéseivel igazi vezére volt védelmünknek a mai nap folyamán. Ha pedig egy üzlet beindul, ismét a 11-es számú játékosunk küldte középre a labdát, Bobál és Kovalovszki párharcából pedig a jobb alsóba vágódott a játékszer.

A második félidőben megkezdtük a cseréinket, szem előtt tartva a hétvégi fontos mérkőzésünket. A nagyot futballozó Szánthó később meg is koronázta teljesítményét, először becselezte magát a tizenhatoson belülre, ahol csak szabálytalanul tudták megállítani, majd jogosan megítélt büntetőt magabiztosan a felsőbe bombázta, ezzel beállítva az 1-3-as végeredményt.

 

Lipót SE: Dénes- Simita, László, Füredi, Kószás (Schillinger), Varga (Harsányi), Szabó L. (Kapa), Kovalovszki, Zámbó, Farkas (Molnár), Sváb (Winkler)

ZTE FC: Gyurján- Szépe, Zivko, Bobál, Tanasin, Bedi, Vass (Favorov), Tajti (Sankovic), Gergényi (Semedo), Babati (Dragóner), Szánthó (Szalai)

 

Gólszerzők:

7’ Füredi ill., 8’ Szépe, 27’ Bobál, 51’ Szánthó