Csóka Dominik és Papp Csongor is beköszönt a Balatonfüred ellen

Az NB III. Nyugati csoportjának 31. fordulójában a Balatonfüredi FC csapata érkezett Zalaegerszegre. Koller Zoltán több visszajátszóval számolhatott, Bedi Bence, Mim Gergely és Oleksandr Safronov is rendelkezésére állt.

A mérkőzést lendületesebben kezdtük, már a 9. percben vezetést szereztünk, Papp Csongor lőtt a kapu bal sarkába. (1-0)

A 20. percben Mim Gergely előtt adódott lehetőség, közelről próbálkozott, azonban a vendégek kapusa bravúrral hárítani tudott.

A 31. percben egy hazai sarokrúgást követően Tullner fejelt kapura, Erdélyi Ádám ismét résen volt.

Négy perccel később érkezett meg az első veszélyesebb vendég helyzet, szögletet követően Tóth Gergő bólintott a kapu irányába.

A 37. percben jobb oldali beadásra érkezett Papp Csongor, Erdélyi mozgásával ellentétes irányba fejelte a labdát, ezzel megszerezve a mérkőzés második gólját. (2-0)

Kétgólos hazai vezetéssel vonultak szünetre a csapatok.

A 48. percben Baloteli próbálkozott távolról, a vendég hálóőr szögletre mentett.

Az 57. percben Denys Kryvotsiuk kapáslövése ment el a kapu mellett.

Öt perccel később ismét Kryvotsiuk előtt adódott lehetőség, a játékszer a bal oldali kapufán pattant meg, majd végig gurult a gólvonalon, azonban a kapusnak sikerült menteni.

A 68. percben Csóka Dominik távoli lövése tévesztett nem sokkal kaput.

A 71. percben egy kemény belépőt követően emberelőnybe került csapatunk.

A 86. percben Kámi Belián szép egyéni akció után lőtt nagy erővel, a vendégek kapusa kapufára tolta.

Egy perccel később ismét Papp tört kapura, a védőket kicselezte, a labda azonban elakadt Erdélyiben.

A rendes játékidő utolsó percében Csóka kapott egy nagyszerű indítást, jó ütemben tolta el a játékszert a kapus lába között, és közelről nem hibázott, ezzel beállítva a végeredményt. (3-0)

Fiataljaink nem pihenhetnek sokáig, április 16-án 17 órakor a Kaposvári Rákóczi FC vendégei lesznek.

 

ZTE FC II. – Balatonfüredi FC 3-0 (2-0)

ZTE FC II.: Németh, Bedi (46’ Csóka), Mim (46’ Sebestyén), Király, Tullner, Balabás (78’ Mulasics), Papp, Baloteli, Kryvotsiuk (63’ Jóna), Kámi, Safronov (46’ Bedő)

Balatonfüredi FC: Erdélyi, Farkas (46’ Imre), Szalai, Sárossy (23’ Tóth), Szabó (46’ Gosztonyi), Lasz, Burucz, Pécseli, Bartha, Szabó B. (54’ Csenyicki), Géringer.