Fiatal csapattal léptünk pályára a rutinos budapestiekkel szemben

Az NB III. Észak-Nyugati csoportjában szereplő együttesünk ellenfele ezúttal a III. Kerületi TVE csapata volt, akik a bajnokság élmezőnyébe tartoznak.

A találkozó vasárnap délután, napsütéses időben kezdődött meg. Vezetőedzőnk, Koller Zoltán egyetlen visszajátszóra sem számíthatott, ezért most még inkább teret kaphattak a fiatalok a fővárosi csapat ellen. A kezdő tizenegyünk átlagéletkora csupán 18 év volt, ami rendkívül alacsonynak számít a harmadosztályban.

A mérkőzés kilencedik percében egy saját térfélen eladott labdából kerültek helyzetbe a hazaiak, amiből Szalka Dominik révén korán meg is tudták szerezni a vezetést. (1-0)

A találkozó 21. percében hálóőrünk, Sinkó Máté az ellenfélhez passzolt, a kapunk pedig üresen maradt. Szemfülesen ismerte fel a lehetőséget Kamarás György, aki a félpályáról egy bombagóllal duplázta meg az előnyt. (2-0)

Nem sokkal később egy mintaszerű támadást vezettünk végig a jobb szélen, Boros Zsombor pedig remekül értékesítette az előtte adódó lehetőséget. (2-1)

Az első játékrész utolsó percébe lépve a hazaiak egy kiváló összjáték után teljesen verve hagyták a védelmünket, végül Buda Péter Pál módosította az eredményt. (3-1)

Ebben a félidőben kevésbé voltunk kezdeményezőbbek, azonban a másodikban jelentős fejlődés történt a játékunkban és sikerült az ellenfelünk fölé kerekednünk mezőnyben.

Tíz perccel a kezdősípszó elhangzása után szabadrúgáshoz jutottunk, majd a beadásra Bodrogi Bence emelkedett a magasba, aki nagy erővel, védhetetlenül fejelt a kapu jobb sarkába. (3-2)

A szépítés után fiataljaink remekül játszottak a bajnokság élmezőnyébe tartozó csapat ellen és sikerült megzavarnunk őket, de a kiegyenlítést érő találatot viszont nem tudtuk megszerezni.

Végül a 91. játékpercben Barczi Dávid, aki korábban a ZTE NBI-es játékosa is volt, egy nagyszerű egyéni megvillanással iramodott meg a szélen. Előkészítését a középen érkező Szalka Dominik vágta a hálóba, beállítva ezzel a mérkőzés végeredményét. (4-2)

ÉRTÉKELÉS

Koller Zoltán: „Csalódott vagyok az eredmény miatt, de a két csapat között minőségben és rutinban óriási különbség van. A fiúk kicsit gyámoltalanul kezdték az első félidőt és buta gólokat kaptunk, amiben a rutin hiánya megmutatkozott. Azonban fontos kiemelni, hogy az egész védelem 17-18 éves fiatalokból állt. A második játékrészben viszont nagy melót tettünk a meccsbe, és 30-35 percen keresztül működött az elképzelésünk, hiszen sikerült az ellenfelünk fölé kerekednünk. Ha az első félidőben is azt a bátorságot hoztuk volna, mint a másodikban, akkor egészen biztos, hogy sikerült volna pontot vagy akár pontokat szereznünk.”

Vezetőedzőnk véleményt formált a tabellán lévő ellenfelek nagy előnyéről is, a tapasztalatról.
„Annak ellenére, hogy nem jó a pozíciónk a tabellán és rendkívül fiatal csapatunk van, olyan tudással és minőséggel rendelkezünk, amire támaszkodhatunk és bátrabban kezdhetünk mérkőzéseket akár egy ilyen ellenféllel szemben is. Az egész bajnokságot úgy játszottuk le, hogy minőségben az ellenfelek általában jobbak voltak, elsősorban a rutin miatt. Jó játékosaink vannak, de kevés mérkőzés van még a lábukban felnőtt szinten.”

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

ZTE FC II: 12 Sinkó – 2 Deme – 10 Boros (54’ Mulasics) – 14 Wolf – 15 Bodrogi – 16 Kozári – 19 Lengyel – 20 Balabás (72’ Varga) – 23 Molnár (72’ Györe) – 25 Baloteli (54’ Zsiga) – 26 Kámi (89’ Dobos)

III. Ker. TVE: 39 Simon – 9 Cseszneki – 17 Pálvölgyi – 19 Szalka (92’ Zámbó) – 20 Török – 23 Árva (58’ Farkas) – 24 Marques – 30 Buda (72’ Papp) – 31 Barczi – 40 Kamarás (58’ Hegyi) – 77 Kulcsár