Christy Manzinga az északír bajnokcsapattól érkezik Zalaegerszegre

Huszonhét éves, gólérzékeny középcsatár csapatunk hatodik nyári érkezője. Az 1995-ös születésű támadó utánpótlás éveit elismert francia csapatokban töltötte, majd huszonegy éves korától három éven át Belgiumban futballozott. Ezt követően egy rövid skóciai kitérő következett, 2020-ban pedig a Linfield FC csapatához igazolt, mellyel két alkalommal is bajnoki címet ünnepelhetett.

Manzinga karrierében az elmúlt év hozta meg áttörést, hisz a 2021/22-es szezonban 17 gólig jutott az északír bajnokságban, amivel házi gólkirálya volt a bajnokcsapatnak, de gólt szerzett a tavalyi BL és EKL-selejtezőben is. IDE kattintva megtudjátok nézni a támadó legszebb mozdulatait az elmúlt évből.

Christynek rengeteg érdeklődője volt, de sikerült meggyőzni őt, hogy mi leszünk a legjobb választás. Mint minden csatárt, őt is a góljai fogják minősíteni. Már nagyon várjuk, hogy a héten csatlakozzon a kerethez és természetesen nagyon várjuk a góljait is – osztotta meg első gondolatait az igazolásról klubunk sportigazgatója, Dragóner Attila.

A francia játékos hosszú távú éves megállapodást írt alá a Zetével.

 

 

Névjegy:

Név: Christy Manzinga

Születési idő: 1995.01.31.

Nemzetiség: Francia

Poszt: Csatár

Eddigi klubjai: Angers, La Louviere, RSC Chatelet, Dessel Sport, Motherwell, Linfield