Így telt a zalaegerszegi futballünnep

Lezajlott a negyedik Zete Fieszta! A nap első eseményeként a ZTE FC II mérkőzött testvércsapatunkkal, az NK Naftával. A jó iramú mérkőzésen hasonló játékerőt képviseltek az együttesek, és már a találkozó elején láthattak lehetőségeket a kilátogatók. Nem is kellett sokáig várni az első találatra, egy kipattanó labdából a vendégek szerezték meg a vezetést, majd folytatódott a nyíltsisakos játék. Csapatunkban agilisan mozgott új igazolásunk Beke Péter, aki többször veszélyesen tört be a tizenhatoson belülre. Az összecsapás végül négy gólt hozott, és bár fiataljaink méltó ellenfelei voltak a szlovén együttesnek, végül a rutin győzledelmeskedett. Ziga Zivkoék 3-1-re nyertek, szépítő találatunkat pedig Beke Péter szerezte egy kiváló egyéni akciót értékesítve.

Már a párharc alatt kezdetét vette a gyermekek örömfocija, ahol közel száz az egyesületünkben futballozó fiatal élvezhette a játékot barátaival edzőpályáinkon.

Az esti fő mérkőzés előtt három további program várt még szurkolóinkra. A hagyományos Zete-családi fotó, melyen a legkisebbektől az old boys-ig minden kék-fehér színekben szereplő játékos és szakember helyet kapott. A felvezetőmeccsként funkcionáló gálamérkőzés, az öregfiúk ZTE FC-Haladás örökrangadó, továbbá az exkluzív nyereményekkel szolgáló tombolahúzás, melyeket maga az „entertéjnör” Horti Gábor kommentált személyesen. A legendás összecsapás hazai sikerrel zárult, Sebők Józsefék 1-0-ra múlták felül a zöld-fehéreket egy gyönyörű szabadrúgás góllal.

19 órától ünnepélyes felvezetés mellett bemutattuk 2021/22-es keretünket, valamint alternatív, harmadik számú mezünk is debütált első csapatunkon.

Az AEK Larnaca elleni főpróbának számító találkozón vezetőedzőnk, Waltner Róbert a Demjén – Serafimov, Kálnoki, Bobál, Gergényi – Sankovic, Bedi – Babati, Koszta, Milovanovikj – Zimonyi kezdőtizenegynek szavazott bizalmat.

A zöld mezben pályára lépő vendégek jó hírüknek megfelelően rendkívül szervezetten futballoztak és nagyrészt a középpályán zajlott a játék. Az első igazi helyzetre egészen a 35. percig kellett várni, amikor Babati jutott lövéshez. A félidei pihenőben igazi showműsorban lehetett része szurkolóinknak, kabalánk Zala Zalán a Master Dance társulatával kiegészülve kápráztatta el a közönséget hihetetlen táncmozdulataival. Fiatal tehetségeinket is méltathatta a publikum, mivel a szünetben utánpótlás díjátadóra is sor került, melyben az elmúlt évad legjobb játékosait köszöntöttük minden korosztályban, az elismeréseket pedig akadémia vezetőnk Molnár Balázs és egyesületünk elnöke Végh Gábor nyújtotta át.

A második játékrész már sokkal több izgalmat hozott, csak pár percre volt szükség Kálnoki-Kis Dávid lehetőségéhez, majd a félidő közepén Koszta Márk szabadrúgása járt a legközelebb a gólhoz. Kilencesünk direkt célozta a rövid sarkot és szinte már bent lehetett látni a labdát. Nikola Serafimov révén veszélyeztettünk még az összecsapás utolsó periódusában, azonban az eredmény már nem változott, így döntetlennel hangoltunk a bajnoki rajtra.

A mérkőzés lefújása után pedig látványos tűzijátékkal búcsúztattuk a Fiesztát.

Jövő hét vasárnap szeretettel várunk minden kedves szurkolónkat a Mol Fehérvár elleni összecsapásunkra! Hajrá, ZTE!