3-2-re vertünk az olasz bajnokot

Biztosak vagyunk benne, hogy július 23-a felejthetetlen emlék lesz minden Zete-szurkoló számára. Az esemény a délutáni órákban vette kezdetét, amikor második csapatunk és női labdarúgócsapatunk lépett pályára. Sajnos a ketrecben lejátszott mérkőzéseken vereséget szenvedtünk, de ami utána következett, az örök élményt jelent minden szimpatizánsunk számára.

A ZTE Aréna programját utánpótlás labdarúgóink nyitották, az elmúlt idény legjobb csapatait és játékosait köszöntötte a vezetőség.  

Kiemelkedő utánpótlás játékosok után - a húsz éves jubileum alkalmából - 2002-es bajnokcsapatunkat köszöntettük. Legendáink tiszteletkört tettek az Arénában, ezt követően a lelátóról nézték végig az első csapat mérkőzését.

17 órától a 2022/23-as csapatunkat és stábunkat mutattuk be, 18 órától pedig kezdetét vette a főmérkőzés, nem is akármilyen módon.

Már a második percben vezetést szereztünk, Meshack Ubochima gyönyörűen lőtte a labdát a léc alá. (1-0) Csapatunk a vezető gólt követően is támadó szellemben lépett fel, ezzel több alkalommal is zavarba hozva az olasz bajnok védelmét. Gergényi Bence és Májer Milán is közel állt a gólszerzéshez, de ezeket a helyzeteket még nem sikerült gólra váltani.

A 24. percben megdupláztuk előnyünket, egy nagy bedobást követően Kálnoki-Kis Dávid csúsztatott és Mocsi Attila fejelt a kapuba. (2-0) Három perccel később már három gólos volt a különbség. Tajti Mátyás 25 méterről bombázott Tatarusanu kapujába. (3-0)

A 30. percben szépített a milánói csapat, Giroud talált a kapuba büntetőből. (3-1)

A félidő végéig már nem is változott az eredmény, két gólos előnnyel vonultunk a félidőre.

Második játékrészre kettőt cserélt vezetőedzőnk és formációt is váltottunk, Ikoba volt az egyedüli csatárunk. Az amerikai-nigériai csatárnak volt is nagy helyzete a második félidőben, de a labda mellé csúszott.

A 62. percben tízet cserélt a Milan, ami további lendületet az olaszoknak.

A mérkőzés utolsó harmadához érve, inkább az olasz csapat kezdeményezett, de Demjén Patrik több alkalommal is bravúrral védett. A milánóiak közül Yacine Adli állt legközelebb a gólszerzéshez.

A 86. percben zárkózott a Milán, Rade Krunic eltolta védőnk mellett és nyolc méterről a hazai kapuba talált. (3-2)

Az utolsó percekben már nem változott az eredményt, így egy felejthetetlen mérkőzésen, 3-2-re vertünk az AC Milant.

Ricardo Moniz: Úgy készültünk erre a mérkőzésre, mint egy döntőre. Életem eddigi legfontosabb mérkőzésre volt. Már a kezdettől fogva presszingeltük őket két csatárral, nem igazán tudták, hogy mi történik. Teljesen megérdemelt vezettünk három góllal fél óra után. Ezek után a Milan felébredt és átvették a mérkőzést irányítását. A nap végén azt gondolom, hogy azt kaptuk, amit megérdemeltünk. Ez egy óriási eredmény a városnak, a régiónak és minden Zete-szurkolónak.

 

ZTE FC: Demjén – Gergényi (87’ Mim), Mocsi, Kálnoki-Kis, Bedi – Meshack (65’ Diego S.) Tajti, Sankovic, Májer (65’ Huszti) – Szalay, (46’ Kovács B.) Németh D. (46’ Ikoba)

 

AC Milan: Tatarusanu (62’ Maginan) – Florenzi (62’ Calabria), Gabbia, Kalulu (62’ Krunic), Ballo-Touré (62’ Tomori) – Brescianini (62’ Bennacer), Tonali (62’ Adli)– Rebic (62’ Leao), Diaz (62’ Maldini), Messias (62’ Saelemaekers) – Giroud (62’ Hernandez)

 

ZTE FC – AC Milan 3-2 (3-1)

Gól: Meshack, Mocsi, Tajti, illetve Giroud, Krunic