Szinte a teljes második félidőt emberhátrányban játszottuk, nyertek a hazaiak.

Csapatunk az OTP Bank Liga 22. fordulójában a tabella második helyén álló MOL Fehérvár FC otthonába látogatott. Márton Gábor vezetőedző négy védővel és öt középpályással küldte pályára a mieinket, csatárposzton Radó András kapott lehetőséget.

Nem kezdődődött jól a meccs számunkra, ugyanis a hazaiak az első helyzetükből vezetést szereztek: Houri jobb oldali szöglete után Stopira fejelt a jobb alsóba (1-0). A 9. percben Pátkai 19 méteres lövését Demjén ütötte bravúrral fölé. Nálunk Bőle lövése jelentett veszélyt, Kovácsik szögletre ütötte a labdát.

A 26. percben Petrjak 16 méteres lövését Demjén tolta a bal oldali kapufára, majd mezőnyjáték következett, a félidő hajrájában azonban nagy egyenlítési esélyünk maradt ki: Bedi adott remek labdát Radónak, aki ziccerben lépett ki, lövése azonban a bal oldali kapufáról kifelé pattant.

A fordulást követően rémálomszerű percek következtek számunkra: egy labdavesztés után a játékvezető úgy látta, Szépe lerántotta Petrjakot, így büntetőt ítélt, védőnknek pedig piros lapot adott. Igencsak véleményes szituáció volt... És bár Demjén kivédte Nikolics tizenegyesét, rögtön utána Petrjak révén betalált a hazai csapat (2-0), ami tulajdonképpen eldöntötte a találkozót.

Petrjak pedig sajnos nem állt le, Houri passza után a bal oldalról talált be (3-0), majd Kovács István passza után lőtt kapunk jobb alsó sarkába (4-0). A hátralevő időben becsülettel próbálkoztunk, és sikerült is szépítenünk a 85. percben: Radót buktatták a tizenhatoson belül, a jogosan megítélt büntetőt a sértett értékesítette (4-1).

A hátralevő időben már nem változott az eredmény, a Fehérvár szerezte meg a három pontot.

MOL Fehérvár FC – ZTE FC 4-1 (1-0)
MOL Fehérvár FC: Kovácsik – Fiola, Musliu, Stopira, Hangya - Houri, Pátkai (Nikolov, 78.) – Funsho (Szabó L., 72.), Kovács I. (Nyári, 63.), Petrjak - Nikolics
ZTE FC: Demjén – Bolla (Ostrek, 58.), Szépe, Lesjak, Katanec – Katelaris, Bedi – Stieber (Ikoba, 58.), Mitrovic, Bőle (Barczi, 75.) – Radó
Gólszerzők: Stopira (5.), Petrjak (49., 57., 62.) ill. Radó (85.-büntetőből)
Sárga lap: Funsho (61.), Nikolov (86.) ill. Mitrovic (63.), Katanec (76.)
Piros lap: Szépe (48.)