Az OTP Bank Liga 8. fordulójában a Budafoki MTE csapatát fogadtuk. Sajnos Könyves Norbert a hétközben sérülést szenvedett és Babati sem volt még olyan állapotban, hogy végig a pályán lehessen.

Rendkívül fiatal összetételben futottunk ki a gyepre, lendületünk az első percekben totálisan bevált. Dragóner agilisan kezdett és Kovács Barnabás is sokat vállalt. Az első percekben veszélyeztettünk és sorra nyertük a párharcokat. A 4. percben Pósernek óriási bravúrt is be kellett mutatnia egy fejest követően. A kemény letámadás meghozta az eredményét és a 10. minutumban Szalai megszerezte első találatát kék-fehérben. Azonban nem örülhettünk sokáig, egy kavarodást követően Kovács Dávid tudott egyenlíteni. Mondhatni először jöttek át a félpályán. Ezt követően sem sikerült megtartaniuk a labdát huzamosabb ideig a térfelünkön, mégis egy szabadrúgással Kulcsár talán a forduló gólját rúgta meg a 21. percben. Egy rövidzárlat és ismét futhattunk az eredmény után. A második félidőben tovább küzdöttünk, Vass és Dragóner került helyzetbe azonban a budafoki hálóőr jól állta a sarat. A mester később a frissen felépült Tajtit is pályára küldte, aki a mai mérkőzésen debütált a ZTE színeiben és egyből meg is mutatta kvalitását. Beálltával teljesen a kapujukhoz szegeztük a piros-feketéket, akik tíz emberrel védekeztek. A sors igazságtalansága, hogy egy kontrát követően szerencsésen Skribek elé pattant a játékszer, aki nem hibázta el helyzetét és beállította az 1-3-as végeredményt.

Edzői értékelések:

Csizmadia Csaba: Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, viszont a srácok megküzdöttek a három pontért. Rákényszerített minket az ellenfél, hogy el rúgjuk a labdákat, amit nem szoktunk, de nem engedtek számunkra többet. Kijelenthetem, hogy van egy kapusunk, aki hetek óta válogatott formában véd, így neki is kiemelkedő szerepe van az eredményben.

Boér Gábor: Nehéz, mert úgy kezdtük a találkozót, ahogyan elterveztük. A vezetést is megszereztük, aztán kaptunk két olyan gólt amilyet. Nem értem mitől jön ez a blokk, a Budafokot végig a kapujuk elé nyomtuk és a nagyobbnál nagyobb helyzeteket sem tudtuk értékesíteni.

Gólszerzők: Szalai (10.), ill. Kovács 11., Kulcsár 21., Skribek 76.

ZTE FC: Demjén – Szalai, Lesjak, Bobál, Gergényi – Sankovic, Bedi – Vass (Tajti 67.), Kovács B. (Babati 54.), Szánthó (Kun 75.) – Dragóner (Zimonyi 54.)
Budafoki MTE: Póser – Margitics (Huszti 58.), Vaszicsku (Soltész 54.), Nikolic, Medgyes – Micsinai, Oláh – Ihrig-Farkas, Kulcsár, Szabó – Kovács D.

 

 

/ megosztás