Kevesebb mint egy éve, hogy Andrés Jornet tölti be a klub kibővített sportigazgatói szerepkörét, mégis hatalmas változásokon esett át a ZTE FC kerete. A csapat őszi útján akadtak nehezebb szakaszok, de végül a 7. helyen 24 ponttal, teljesen azonos GY-D-V mérleggel, pozitív gólkülönbséggel zártunk féltávnál. Az alábbiakban klubunk sportért felelős elnöke, Andrés Jornet részletesen értékeli a 2025-ös évet.

MINDEN KEZDET NEHÉZ

Az idény kezdete nem volt egyszerű, ugyanakkor az első félév összképe egyértelműen biztató.

„A rajt nem volt könnyű, de úgy gondolom, az idény összességében pozitív mérleget mutat. Ez a hat hónap minden tekintetben a változásokról szólt, átalakult a szakmai stáb, valamint a játékoskeret jelentős része is. Megváltozott a mindennapi rutin, új szokásokat alakítottunk ki. Ez természetesen időt igényel, és részben magyarázatot ad a bajnokság elején tapasztalt nehézségekre, különösen egy ennyire fiatal keret esetében. Ugyanakkor úgy érzem, már a kezdetektől látható volt a csapat játékfelfogása és szándéka, ami vonzóvá tette az együttest a szurkolók és a futballszakma számára. Ez örömmel tölt el minket és elégedettek vagyunk, miközben tisztában vagyunk azzal is, hogy még nagyon sokat kell fejlődnünk.”

ALKALMAZKODÁS ÉS A BIZALOM KIÉPÍTÉSE

Sportigazgatóként mi volt a legnehezebb feladat, vagy probléma, amivel meg kellett küzdeni a szezon első felében, vagy akár még most is a felszínen van?

 „Amennyiben egy dolgot kell kiemelnem, akkor az a teljesen új közeghez való alkalmazkodás lenne. Új ország, új kultúra, más nyelv, mindemellett meg kellett ismerni az NB I. sajátos dinamikáját, valamint a liga meghatározó szereplőit, döntéshozóit. Ez önmagában is egy hosszú tanulási folyamat. Ugyanakkor a legnagyobb terhet talán az a minket és a projektünket övező szkepticizmus jelentette, amely bizonyos körökben ott volt a kezdetekben. Tudjuk, hogy mindenki bizalmát, tiszteletét időbe telik kiérdemelni, mi pedig elkötelezettek vagyunk amellett, hogy következetes, átgondolt lépésekkel haladjunk előre. Véleményem szerint ezen a téren már komoly előrelépés történt, de tisztában vagyunk vele, hogy még hosszú út áll előttünk ebből a szempontból is.”

KÖZELSÉG

Aki a klubnál dolgozik tudja, hogy rengeteget időt töltesz a csapat mellett. Ott vagy az edzéseken, folyamatosan tartod a kapcsolatot a szakmai stábbal.

„Ez nem csak a projekt miatt van, hanem a felfogásunk miatt is. Egy ennyire fiatal csapatnál, ráadásul egy jelentős változásokkal teli időszakban, a mindennapi jelenlét, közelség még nagyobb erővel bír. Lehetővé teszi, hogy jobban odafigyeljünk a részletekre, segítsük az alkalmazkodást és felgyorsítsunk bizonyos folyamatokat. A támogató közeg, a pozitív munkahelyi légkör megteremtése fontos számunkra és a jövőben is az lesz. Számos különböző nemzetiségű és kulturális háttérrel rendelkező játékossal dolgozunk együtt, ami speciális kihívásokat jelent. A nehézségek ellenére azonban a klub légköre hétről hétre jobb, egyre jobban megismerjük egymást és közös célért dolgozunk.”

JÁTÉKOSMEGFIGYELÉS

A scouting területén is történtek változások, ugyanis a szezon elején Illia Yarysh lett a klub vezető játékosmegfigyelője, de Makrai Márk is a klubnál maradt, aki immár játékosmegfigyelői koordinátorként látja el feladatait.

„Márk évek óta értékes munkát végez Zalaegerszegen, amely jelentősen hozzájárult ahhoz az alaphoz, amelyre a jelenlegi keret is épül. Kiválóan ismeri a magyar piacot és a régió bajnokságait. Illia Yarysht már korábbról ismerem, átfogó rálátással rendelkezik a nemzetközi piacokra, ez a tény pedig számunkra komoly hozzáadott érték. Emellett pontosan érti és szívesen képviseli azt a víziót, ami alapján a számunkra megfelelő játékosprofilt keressük.”

„Már az elején egyértelművé tettük, hogy a játékosmegfigyelés kulcsszerepet játszik a projektünkben. Számos olyan játékost igazoltunk, akik a nagyközönség számára ismeretlenek voltak, és kezdetben szkeptikusan fogadták őket, majd ezek a fiatalok később bebizonyították, miért is bíztunk bennük. Én a teljes szakmai pályafutásomat a játékosmegfigyelésre építettem, most pedig két rendkívül értékes fiatal szakember dolgozik a klubnál, akik a szakmai felkészültségük és emberi kvalitásaik alapján biztosan fejlődni fognak még a következő években.”

FELFORGATOTT KERET

A 2025-ös nyári átigazolási időszak meglehetősen intenzív volt a ZTE FC számára.

„Őszintén szólva elégedettek vagyunk a nyári átigazolási időszakkal. Nem könnyű feladat tizenhét új játékost, egy teljes első csapatot és tartalékcsapatot irányító szakmai stábot integrálni, miközben viszonylag rövid idő alatt, szerettünk volna kialakítani egy felismerhető identitást a klub számára. Ebben óriási szerepe volt Nuno Camposnak és stábjának, a háttérben dolgozó szakembereknek, valamint a játékosmegfigyelés szférájában hozott döntéseknek. Igyekeztünk minden területen fejlődni annak érdekében, hogy a játékosok kizárólag a futballra és a szintlépésre koncentrálhassanak. A szurkolók folyamatos támogatása és türelme, még akkor is, amikor az eredmények nem azonnal érkeztek, kulcsfontosságú volt. Ez rengeteget jelentett és sokat elárul a zalaegerszegi táborról, az itt élő emberek személyiségéről, köszönjük!”

A KLUB PROFILJA

Egyértelmű célunk, hogy a fiatal játékosokat magasabb szintre emeljük, majd értékesítsük, amivel nem csak nekik és nekünk is új kapuk nyílnak, de a klub anyagi stabilitásában is nagy szerepet vállal.

„Így van, határozottan hisszük, hogy ez a megfelelő út egy olyan klub számára, mint a ZTE FC. Magyarországon és a környező országokban is vannak olyan egyesületek, amelyek struktúrája és költségvetése jóval meghaladja a mi szintünket. Ennek okán más stratégiát kell választanunk ahhoz, hogy évről évre versenyképesek maradjunk, de fejlődjünk is. Kreatívabbnak kell lennünk azoknál, akik nagyobb gazdasági erővel rendelkeznek. Ez egy világos és következetes filozófia, amely stabilitást teremt.”

ÁTIGAZOLÁSOK

A szurkolók számára ijesztő lehet, ha egy-két, akár több olyan játékos távozik tőlünk, aki rendszerint a kezdőcsapatban kapott helyet. Mit üzennél annak érdekében, hogy a szurkolók számára is átláthatóbb legyen, nyugodtabban teljen az átigazolási szezon?

„Teljes mértékben megértjük ezt az érzést. Ugyanezt tapasztaltuk nyáron is, amikor sok fiatal, ismeretlen játékos érkezett hozzánk, és ez bizonytalanságot okozott. Ugyanakkor voltak szurkolók, akik már ekkor is hittek a hosszú távú, magunk elé vetített projektben, és ez nagyon sokat jelentett számunkra. A téli távozók megerősítik az üzenetet, amit már a szezon elején megfogalmaztunk, hogy a ZTE képes játékosokat fejleszteni és értékesíteni. Ez nem csak gazdasági növekedést jelent, hanem lehetővé teszi, hogy a jövőben még több tehetséges játékost vonzzunk ide. A klub láthatósága érdekében ezek a lépések elengedhetetlenek, hiszen a projektünk központi eleme, hogy az egyesület piaci pozícióját nem csak hazai, de nemzetközi szinten is erősítsük.”

FOLYTATÁS

Az őszi szezon végén született eredmények stabil alapot teremtenek a folytatáshoz.

„Az első félév vége rendkívül pozitív volt az eredmények szempontjából, ami nagy önbizalmat adhat a játékosoknak, a szakmai stábnak és persze a szurkolóknak is. Természetes, hogy Nuno szeretné egyben tartani a keretet, hiszen az elmúlt hat hónapban rengeteg munkát fektetett bele. Ugyanakkor ő is pontosan érti, hogy bizonyos eladások a projekt hosszú távú egészségét és stabilitását szolgálják. A téli átigazolási időszakban történő változások mellett, bízunk abban, hogy képesek leszünk olyan döntéseket hozni, amelyek nem gyengítik a csapat szerkezetét.”