Visszatér Zalaegerszegre a lendületes szélső

Újra zalaegerszegi színekben játszik a 12-szeres albán válogatott szélső, Eros Grezda. A technikás játékost jól ismerhetik szurkolóink, hisz szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt távozott együttesünktől a fél éves kölcsönjátékát követően.

Eros Grezda a 2021/22-es szezon második felét a horvát első osztályban játszotta, ahol két gólt szerzett a Sibenik színeiben és négy gólpasszt is kiosztott. A jelenleg zajló szezon első felét Törökországban töltötte, ahol nyolc bajnoki mérkőzésen lépett pályára és mivel a Manisa FK-val felbontotta a szerződését, szabadon igazolható játékosként érkezik Zalaegerszegre.

Eros Grezda egy nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékos, aki elől bármely poszton bevethető, így a jelenléte a támadó játékunkba még több variációs lehetőséget biztosít. A játékos az előző pár napot már velünk töltötte, korábbi Zetés időszakából pedig jól ismeri a közeget, ami sokat segíthet a beilleszkedésben. Reméljük, hogy hasonló utat fog bejárni, mint Eduvie Ikoba, aki visszatérését követően gólokkal hálálta meg a bizalmunkat.” – nyilatkozta honlapunknak Dragóner Attila az új igazolásról.

Eros Grezda fél plusz egy éves megállapodást írt alá a ZTE FC-vel.

Sok sikert kívánunk, Eros!

Névjegy:

Név: Eros Grezda

Állampolgárság: Albán, koszovói

Születési idő: 1995. április 15.

Poszt: Szélső

Eddigi klubjai: Nk Lokomotiva, NK Osijek, Rangers, ZTE FC, HNK Sibenik, Manisa FK