KÉTGÓLOS KÜLÖNBSÉGET SIKERÜLT LEDOLGOZNUNK DIÓSGYŐRBEN
A Fizz Liga 2. fordulójában a Diósgyőri VTK otthonába utaztunk. A szezon első idegenbeli mérkőzésén bekerült a kezdőcsapatba Joao Victor, aki remek teljesítménnyel, góllal debütált a bajnokság nyitányán. A mérkőzésen Nuno Campos távollétében a vezetőedzői teendőket másodedzőnk, Gonçalo Cruz látta el.
A hazai kapusnak már a 3. percben nyújtóznia kellett. Skribek indult meg nagy lendülettel a bal szélen, külsővel remek labdát pöckölt a tizenhatosra törő Papp Csongor elé. Papp Croizet lábát kereste az ötösnél, de a becsúszva tisztázni próbáló Geráról veszélyesen pattant le a labda. Sentić szögletre ütött.
A mérkőzés kezdetén a Diósgyőr magas labdákkal tömte a támadókat, egymás után jöttek a veszélyes beívelések, amelyek sokszor csak szerencsével kerülték el a kaput. Bátran és kezdeményező játékkal indított mindkét fél, lendületes, kreatív akciókat vezetve.
A 18. percben nagy lehetőség adódott a hazaiak előtt. Egy türelmes diósgyőri támadás alatt eltolódott a ZTE FC védelme, és a jobb szélen Jurek teljesen üresen kapott labdát, az átvétel után ballal próbálkozott, Papp Csongor az utolsó pillanatban ért oda blokkolni.
Nem sokkal később mi is a jobb oldalon vezettünk ígéretes támadást. Dénes betört a védők között egy remek kényszerítő után, Joao Victorhoz, majd Skribek Alen elé került a labda. Skribek rögtön tüzelt, takarásból, jobb lábbal a bal alsó sarok felé. Sentić biztos kezekkel fogta a lövést, amelyben ezúttal nem volt elég erő.
A ZTE percei következtek, előbb Joao Victor tudott megindulni egyedül a kapu felé Dénes ragyogó ütemű indítása után, de az akció sajnos támadónk körülményes megoldása miatt lendületét vesztette. Pár pillanattal később már Croizet kapott remek labdát a magasból, amit Kecskés elvétett, tízesünk egyedül találta magát szemben a diósgyőri hálóőrrel, de az első, picit pontatlan érintés után már túl közel került vetélytársához, és Sentić védeni tudott az átemelési kísérletnél.
A 29. percben Croizet pörgetett ki egy remek indítást saját helyére, amit Joao Victor támadott. Brazil szélsőnk eltolta Sentić mellett a labdát, aki buktatta őt, a szabálytalanságot azonban leshelyzet előzte meg, így a hazaiak végezhettek el szabadrúgást.
A 34. percben ismét Sentić védett. Egy remek kombináció után Croizet készített le a lendületből érkező Skribek elé. Hetesünk közelebb vezette a kapuhoz a labdát, majd a rövid sarokra lőtt sokkal nagyobb erővel, mint korábban. Sentić a bal kapufa mellől szedte ki a remek lövést.
A több kimaradt zalaegerszegi helyzet után végül a DVTK szerezte meg a mérkőzés első találatát. Saponjić hatalmas egy az egy elleni csatát vívott Csóka Dániellel, és kis szerencsével meg is nyerte azt. A középre tálalás után káosz alakult ki Gundel-Takács kapuja előtt, Vancaš ráesett a labdára, amely beszorult közé és a gyep közé. Amikor a labda ismét előkerült, Saponjić csapott le rá, és spiccel a kapu torkában helyezkedő Demeter Milán elé passzolt. Demeternek nem volt nehéz dolga, zavartalanul passzolt az üresen tátongó kapuba. (1–0)
A szünethez közeledve szabadrúgáshoz jutottunk, Croizet remek bal lábas szögből próbálkozhatott a tizenhatos előteréből. A lövés nem is volt rossz, egy kissé magasnak bizonyult, és bár az erő megfelelő volt, elhaladt a keresztléc fölött, és csak a háló tetejét érintette.
A hosszabbításban ismét a kapunkba került a labda. Gera Dániel kapott ismét tisztán labdát a jobb szélen. Felnézett, és pontosan gurított középre a védők közt kiugró Rudi Požeg Vancaš elé. Vancaš bal lábbal, higgadtan passzolt Gundel-Takács mellett a hálóba. A gólt hosszas VAR-vizsgálat követte az esetleges leshelyzet miatt, de az elemzés után a találat érvényben maradt. (2–0)
Ezzel ért véget az első játékrész – eseménydús negyvenöt perc, amelyben mindkét oldalon akadtak helyzetek. Ezek kihasználásában a hazai együttes eredményesebb volt, kétgólos hátránnyal vonultunk a szünetre.
Tíz perc telt el a második játékrészből, amikor ismét átvettük a kezdeményezést, és ezáltal a szépítés is összejött. Az 57. percben kis területen, a hazai védők között, középen járattuk remekül a labdát, amely végül Croizet nagyszerű felismerése után, sarokkal került a mögötte kilépő Joao Victor elé. Brazil támadónk bal lábbal a jobb felső sarokba lőtt, visszaállítva ezzel az egygólos különbséget. (2–1)
Hamarosan ismét leshelyzet miatt maradt el egy zalaegerszegi büntető. Croizet lépett ki a védők mögé Kiss Bence passza után. Sentić buktatta őt, de az asszisztens a szabálytalanság után rögtön emelte a zászlót. A hosszú VAR-vizsgálat után a partjelző döntése ezúttal is érvényben maradt.
A 67. percben Szendrei hosszú ívelését kapta le a levegőben remek mozdulattal Dénes. Megverte védőjét, majd beadta a labdát, amelyre Croizet és Skribek érkeztek. Utóbbi próbálta meg szép, ollózó mozdulattal kapura tenni a játékszert, de az túlságosan nagy sebességgel érkezett, és Skribek sípcsonttal találta el, nem lett belőle több.
A második félidőben már kevésbé volt nagy az iram. Csapatunkat Krajcsovics és Bakti friss emberként segítette, de ritkán jutottunk el ziccerig. A hazai csapat pedig szintén nem tudott profitálni az ellentámadásokból, a labdát mi birtokoltuk többet, amit rendre az ellenfél térfelén járattunk. A ZTE FC legjobbjai Joao Victor és Szendrei Norbert voltak.
A lassabb játékmenet ellenére a találkozó vége még hozott izgalmakat. A 86. percben Saponjić kapott egy tért ölelő indítást, egy pattanás után a szerb Várkonyi Bence elé került labdával, és védőnk hátulról próbálta megnehezíteni az ellenfél dolgát. Apró kontakt után Saponjić a földre került, Zirkelbach Péter pedig piros lappal szankcionálta az esetet. Emberhátrányban vágtunk neki a hajrának.
Kevesebb mezőnyjátékossal sem adtuk fel, küzdöttünk az egyenlítésért, ami a 90. percben megérkezett. Beszorítottuk a diósgyőrieket, Kiss Bence elé került a labda a box előterében, ügyesen vezetgette azt egészen a lövőhelyzetig, majd jobb lábbal kilőtte a bal alsó sarkot. (2–2)
Sikerült emberhátrányban megmentenünk egy pontot kétgólos hátrányból a DVTK Stadionban. A mérkőzés első játékrésze eseménydús volt, a második pedig kifejezetten izgalmas végjátékot hozott. Döntetlennel tértünk haza Miskolcról. A végeredmény: DVTK – ZTE FC 2–2.
A mérkőzésre kinevezett vezetőedzőnk, Gonçalo Cruz, így nyilatkozott a lefújást követően:
„Mindkét fél részéről egy nagyon jó mérkőzést láthattunk, hasonlóan a DVSC elleni találkozóhoz az első fordulóban. Bátor támadójátékkal és gólokkal szeretnénk megörvendeztetni a közönséget és még sok területen kell fejlődnünk, de úgy gondolom, jó úton haladunk, és ebben a játékosaink is hisznek. A mérkőzés elején rengeteg helyzetet alakítottunk ki, majd a DVTK stílust váltott, nagyobb figyelmet fordított a pálya közepére, ahol kiváló, fizikailag is erős játékosokkal rendelkeznek. A félidőhöz közeledve két gólt is kaptunk, de a találkozó nagy részében mi irányítottunk, ez volt a célunk is. A végén megérdemelten szereztük meg az egyenlítő gólt és az egy pontot.”
A találkozó utolsó, egyben pontot érő találatát Kiss Bence szerezte:
„Úgy gondolom, hogy mi tettük nehéz mérkőzéssé a mait. Jól kezdtünk, sok helyzetet dolgoztunk ki, de a két bekapott gól után hasonló érzések voltak bennem, mint tavaly. Remélem, nem ez fog minket jellemezni az idei szezonban. Végig nálunk volt a labda, de mégis sikerült egy nagyon peches gólt kapni, majd a másodikat is a szünet előtt. A félidőben tudtuk, hogy a játékunk rendben van, és együtt kell maradnunk egészen a lefújásig, ez sikerült is. Hétről hétre fejlődünk, látszik, hogy mit szeretnénk játszani, és remekül haladunk.”
Két nagyon izgalmas mérkőzésen vagyunk túl a Fizz Liga 2025/26-os kiírásában. A 3. fordulóban ismét hazai környezetben lépünk pályára – nyugati rangadóval folytatjuk, ugyanis az ETO FC érkezik a ZTE Arénába augusztus 10-én. Várunk mindenkit szeretettel a következő hazai mérkőzésre – szurkoljuk ki együtt a szezon első győzelmét! HAJRÁ, ZTE!
ÖSSZEÁLLÍTÁSOK
DIÓSGYŐRI VTK
30 SENTIC – 16 KOMLÓSI – 5 KECSKÉS – 94 VANCAS (61’ ACOLATSE) – 11 GERA (76’ TAMÁS) – 50 VALLEJO – 44 ESITI (45+2’ HOLDAMPF) – 70 DEMETER (61’ SZAKOS) – 20 BÉNYEI – 10 JUREK (61’ BABOS) – 8 SAPONJIC
ZTE FC
1 GUNDEL-TAKÁCS – 17 NYÍRI – 5 VÁRKONYI – 21 CSÓKA – 99 DÉNES (68’ KRAJCSOVICS) – 11 SZENDREI – 70 JOAO VICTOR (75’ KLAUSZ) – 77 PAPP – 49 KISS – 10 CROIZET (68’ CROIZET) – 7 SKRIBEK (90+2’ PERAZA)