2700 néző előtt került sor az ötödik forduló rangadójára. Az igazi őszi időjárás sem tartotta távol törzsszurkolóinkat és kitartó bíztatásuk hihetetlen erőt kölcsönzött játékosainknak.

Az első percek meddő mezőnyjátéka után, a srácok magukhoz ragadták a kezdeményezést és az ígéreteknek megfelelően nyílt támadójátékkal ostromolták a miskolciak kapuját. Egészen korán, már a 8. percben beérett a munka, mivel Könyves Norbert remek lövésével megszereztük a vezetést.

A fiúk tudatos mélységi indításokkal folyamatosan nyomás alatt tartották a diósgyőriek védelmét, Vass és Babati remekül futottak be a résekbe, míg Könyvest szinte minden labdával meglehetett találni és meg is tartotta azokat. Így nem véletlen, hogy a 30. percben már meg is dupláztuk előnyünket. Ismét Könyves Norbert volt a főszereplőnk, aki remekül állt be védőjének és vitathatatlan büntetőt harcolt ki, melyet magabiztosan értékesített is. Ezután is futószalagon érkeztek helyzeteink, a kiemelkedően játszó Vass Patrik került többször helyzetbe. Sikerünk kulcsfontosságú eleme volt, hogy uralni tudtuk a középpályát. Sankovic és Bedi is rengeteg labdát szerzett és Favorov is nagy kedvel játszott. Labdaváltások után villámgyorsan rendeződött a kollektíva, ezzel már csírájában elfojtva a piros-fehérek akcióit.

Bár a legrosszabb lélektani ponton, éppen a szünet előtt tudott gólt szerezni egy szöglet után a DVTK, ez nem zavarta meg a fejeket és végig koncentrált maradt együttesünk. Már a második félidő első perceiben is több ízben veszélyeztettünk és remekül bevált támadóink helyzetváltoztatása.

Fiatal tehetségünk Szánthó Regő pályáralépése után harminc másodperccel egyből büntetőt harcolt ki, melyet születésnaposunk Koszta Márk könyörtelenül a hálóba juttatott. Ezzel bebiztosítva a zalaegerszegi győzelmet.

Csapatunk rendkívül szervezetten és fegyelmezetten futballozott mindvégig, mi diktáltuk a játék ütemét. Természetesen védelmünk számára is jár a dicséret, szinte hiba nélkül hozták le a találkozót, Gergényi Bence pedig ismét válogatott szintű teljesítményt nyújtott.

Összeállítások:

ZTE FC: Demjén - Tanaszin, Lesjak, Bobál D., Gergényi - Bedi, Sankovic, Favorov (Koszta, 61.) -Vass (Szánthó, 76.) - Könyves (Zimonyi, 88.), Babati

Diósgyőri VTK: Antal - Sesztakov, Szűcs K., Hegedűs J., Memolla - Rui Pedro (Márkvárt, 69.), Iszlai - Hasani (Kordély, 83.), Molnár G., Ivanovski (Makrai, 83.) - Drazic

Edzői értékelések:

Feczkó Tamás: A hazaiak első beadásából gólt kaptunk, ami nagyban befolyásolta a mérkőzés képét. A két gólos hátrányra jól reagáltunk, de sajnos nem sikerült kiegyenlítenünk. A második játékrészben rengeteg technikai hibát vétettünk az ellenfél térfelén. Nem tudtuk megbontani a széleket és a lepattanó labdák is 75%-ban a hazaiakhoz kerültek. Ami bosszantó, hogy ebben a félidőben nem tudtunk komoly helyzetet kialakítani.

Boér Gábor: Azt gondolom, hogy megérdemelt volt a sikerünk, próbáltuk folyamatosan érvényesíteni az akaratunkat. Igyekeztünk magasan védekezni, már egészen korán megfolytani támadásaikat. Tudtuk, hogy hosszú labdákkal fognak operálni és szerencsére ezeket sikerült kivédekezni. Emlékeim szerint egészen minimális számú lehetőséget tudtak kialakítani. Azt azonban sajnálom, hogy ismét pontrúgás után kaptunk gólt. Ezen még dolgozni fogunk.  

 

Legközelebb 10.04.én 15:00-kor fogadjuk a Budapest Honvéd FC-t itthon a ZTE Arénában. Ne maradjatok le róla! Jegyek már kaphatók online és a jegypénztáraknál!

/ megosztás