Második csapatunk 1-0-s vereséget szenvedett Veszprémben

Az NB III Nyugati csoportjának 23. fordulójában a VLS Veszprém csapatához látogatott második csapatunk. A jó erőkből álló veszprémi együttes a tabella harmadik helyén tartózkodott és az elmúlt hat mérkőzésen nem talált legyőzőre. Koller Zoltán ismét egy fiatal csapattal vágott neki a találkozónak, hisz a kezdőcsapat átlagéletkora nem érte el a 21 évet.

A korábbi két tavaszi találkozónkhoz hasonlóan, ez is egy küzdelmes, kevés helyzetet hozó mérkőzés volt, az első félidőben nem is adódott nagy lehetőség egyik csapat előtt sem.

A második játékrész már több izgalmat tartogatott. A játékrész elején csapatunk vezetett egy látványos kontrát, aminek a végén Mocsi Attila került helyzetbe, de a hazai kapus sajnos hárította a próbálkozást. A 60. percben szögletet végezhetett el a veszprémi csapat és egy rossz Posztobányi-érintésnek köszönhetően megszerezték a vezetést, amit meg is tartottak a mérkőzés végéig.

Ikszes mérkőzésen maradtunk alul vasárnap, a következő fordulóban pedig a Bicskei TC-t látjuk vendégül Zalaegerszegen.

VLS Veszprém – ZTE FC II. 1-0 (0-0)