Mosonmagyaróvár labdarúgását sok évtizeden át a Mosoni Vasas, a MOFÉM Hubertus és a legrégebbi gárda, az MTE rivalizálása határozta meg.

Ezen egyesületek között mindig az MTE volt a legnépszerűbb és a legeredményesebb. A kék-fehér gárda 1957 és 1963 között már szerepelt a másodosztályban, aztán négy évtizedet a harmadosztályban töltött, a Timföldgyár csapataként, végül 2004-ben, negyven esztendő után került vissza a második vonalba. 

Az MTE riválisai a rendszerváltás után megszűntek, a timföldgyári csapatból pedig a város kiemelt egyesülete lett, változó elnevezésekkel. (MTE-MOTIM, Mosonmagyaróvári TE, Futura MTE 1904, CREDOBUS Mosonmagyaróvár).

A 2004-es feljutás után a négy másodosztályú évet kiesés követte. 

Ezután harmadosztályú szereplés következett, 2015/16-os évadban aztán hatalmas meglepetést okozva, megelőzték a mindenáron feljutni igyekvő Győrt és visszakerültek a második osztályba, ahol két idényen át sikeresen őrizték meg tagságukat. 

A 2018-as esztendőben a mosonmagyaróváriak egyszer már pályára léptek Zalaegerszegen, június 3-án, a ZTE 4:0 arányú, magabiztos győzelmével biztosította be másodosztályú tagságát. A jelenleg folyó küzdelemsorozatban ez idáig két győzelmet és mindösszesen 10 pontot szerzett hétvégi ellenfelünk, ennek következtében megváltak edzőjüktől, a volt szövetségi kapitánytól, Várhidi Pétertől. Jelenleg az asszisztensedző, a szombathelyi illetőségű Takács Gábor irányítja a mezőny állítólagosan legkisebb költségvetésű csapatát.

Érdekesség, hogy a ZTE tavalyi csapatkapitánya, a Zalában sokak által szeretett és tisztelt hátvéd, Forgács András már a szombati vendégeket erősíti, csakúgy, mint a csatár Kovács Ádám és a ZTE-ben pár évvel korábban megfordult középpályás, Vágó Levente.

Az egerszegiek keretében Kulcsár Kornél és a jelenleg sérült Szépe János pedig tavaly még a Mosonmagyaróvár játékosa volt. 
 

/ megosztás