Találkozzunk újra a ZTE Arénában! – Már elérhetőek a bérletek a 2021/22-es szezonra

 

Idén nyáron már a harmadik szezonunkat kezdjük az NB I-ben és ahogy korábbiakban, úgy a következő idényben is a szurkolóink helyszíni támogatása mellett szeretnénk elérni a céljainkat.

 

Június végéig kedvezményes áron vásárolhatók az „early bird” bérleteink

 

A bérletértékesítés első, június 30-ig tartó szakaszában kedvezményes áron juthatnak szurkolóink a bérletekhez. Ebben az időszakban tudják a tavalyi bérleteseink is érvényesíteni a kompenzációs igényüket. Például, ha valaki a Szurkoló+ szektorban foglalt helyet a tavalyi évben, az a 15.000 forintos kedvezményének köszönhetően, most 20.000 forintért válthat szezonbérletet. Ahogy azt már korábban is jeleztük, a kompenzáció csak abba a szektorba érvényesíthető, ahol az előző szezonban is helyet foglalt a szurkolónk. A kedvezmények nem átruházhatók és nem összevonhatók.

 

 

Júliusi bérletértékesítés

 

Természetesen júliustól is beszerezhetők a 2021/22-es szezonra szóló szezonbérletek, de ekkor már normál áron kínáljuk őket.

 

 

Fontos információk

 

Klubunk több fontos változást is eszközölt a bérletértékesítés tekintetében, így kérjük szurkolóinkat, hogy figyelmesen tekintsék át az alábbi tájékoztató anyagot.

 

Tehát a következő szezonra szóló bérletek már a mai naptól megvásárolhatók a ZTE Shopban, nyitvatartási időben. Készpénzes és kártyás fizetésre is van lehetőség. Amennyiben kérdésük lenne a bérletértékesítéssel kapcsolatban, keressék kollégáinkat a shop@ztefc.hu e-mail címen keresztül.

A Shop nyitvatartása a következő:

Szerda: 15.00 – 19.00

Csütörtök: 15.00 – 19.00

Péntek: 15.00 – 19.00

Szombat: 09.00 – 13.00