Csapatunk a rengeteg hiányzó ellenére jól helytállt a Honvéd ellen, de Lanzafame fejese a vendégek javára döntött.

Csapatunk az OTP Bank Liga 9. fordulójában 4023 néző előtt fogadta a Budapest Honvéd csapatát. Vezetőedzőnk dolgát számos sérülés és eltiltás hátráltatta: Tamás Krisztián, Barczi Dávid, Szép János, Kiss Máté és Oleg Golodiuk sérülés miatt hiányzott, Babati Benjamin hétközi betegsége miatt csak a kispadon kapott helyet, Devecseri Szilárd és Bolla Bendegúz pedig a Kisvárdán kapott piros lap miatt nem léphetett pályára.

Jól kezdtük a mérkőzést, a 6. percben Stieber kapta a labdát a jobb oldalon, majd ballal tette középre, Bobál Gergely fejesét viszont a kapus fölé tolta. A 14. minutumban Radó kapott jó kiugratást, de hosszan tolta meg a labdát, a kapus pedig megszerezte a játékszert. Ezt követően a mérkőzésen leginkább mezőnyjáték folyt, majd a 35. percben egy szöglet után Lesjak fejelt kicsivel a kapu mellé.

A második játékrészt is mi kezdtük jobban, Grumic kapott egy indítást Radótól, de a bevetődő védő menteni tudott. Az 58. minutumban Stieber beadása a kapura volt veszélyes, de nem sokkal fölötte hagyta el a játékteret. A 60. percben érkezett csapatunk első cseréje, Grumic helyére Babati Benjamin érkezett. Nem sokkal később a vendégek kaptak – a visszajátszások alapján jogtalanul – büntetőt, de Lanzafame bal alsó felé tartó lövését Demjén bravúrral védte! A 66. percben aztán újabb csere következett, Ikoba váltotta Bobál Gergelyt.

A 78. percben gólt szerzett a Honvéd: Batik adott be jobbról, Lanzafame pedig a kapuba fejelt (0-1). A 83. percben Babati fejesét követően Lesjak próbálta a labdát a kapu felé irányítani sarokkal, de nem sikerült. A hajrában az egész meccsen remeklő Demjén mutatott még be nagy bravúrokat, majd a végén még Stieber kísérletezhetett 20 méterről, de lövése a kapu fölé ment.

A mieink a rengeteg hiányzó ellenére jól helytálltak a kispestiek ellen, de a pontszerzés sajnos nem jött össze. Folytatás egy hét múlva, az Újpest ellen.

ZTE FC - Budapest Honvéd 0:1 (0:0)
ZTE FC: Demjén - Kocsis, Lesjak, Bobál D., Gergényi – Mitrovic, Bedi – Stieber, Grumic (Babati, 60.), Radó - Bobál G. (Ikoba 66.)
Budapest Honvéd: Tujvel – Lovric, Batik, Kamber, Uzoma – Aliji, Kesztyűs, Vadócz (Banó-Szabó, 72.), Gazdag (Kukoc, 88.), Ben-Hatira (Moutari, 72.) - Lanzafame  
Gólszerzők: Lanzafame (78.)
Sárga lap: Stieber (19.), Dobos Barna (22.), Kocsis (66.) ill. Batik (17.), Ben-Hatira (22.), Uzoma (29.) Giuseppe Sannino (76.), Lanzafame (78.)
Piros lap: -