NEM TALÁLTUNK BE A HNK GORICA ELLEN
Két felkészülési mérkőzésen lépett pályára csapatunk a horvátországi edzőtáborban január 17-én. Elsőként a horvát HNK Gorica csapatával, majd a szlovén FC Koper együttesével mérkőztünk meg.
.jpg)
2026. 01. 17. 10:30, Umag / HNK GORICA 1 - 0 ZTE FC
A mérkőzés első húsz perce esemény nélkül telt el, a labdabirtoklás megosztott volt. Az ellenfél hátra passzolt labdáit a támadó szekció rendre megtámadta, de egyelőre biztosan játszotta meg a játékszert a Gorica védelme.
A 33. percben egy szép kombinációval hozta ki nyomás alól a labdát a Gorica, középről aztán a jobb szélre helyezték át a súlypontot, ahonnan tisztán érkezhetett a kapu elé a labda. A hosszú kapufánál a támadást korábban elindító Elvir Duraković ért fel, és passzolt a hálóba közvetlen közelről, miután a rendkívül pontos átadásnál Gundel-Takács tehetetlen volt. (0 - 1)
A játék képe a gól után sem változott, a támadásokba mindkét félnél sok hiba csúszott, és a középpályán folyt harcok domináltak a találkozón. Csapatunk két akció során jutott el helyzetig az első játékrészben, de az utolsó pillanatban mindkét alkalommal menteni tudtak a horvátok.
.jpg)
A 49. percben szép támadást vezettünk. Joao Victor tudott megindulni a bal szélen, miután Maxsuell remekül hozta ki a labdát mélységből. A passzt középen Skribek kapta, aki egy gyors kényszerítő után Kiss Bencével, belsővel próbálta elgurítani a bal alsó sarkot. Bár a helyzet középen adódott és a lövés takarásból érkezett, Dávor Matijas, a Gorica hálóőre így is leért a labdára.
Nem sokkal később egy szabadrúgás adódott remek pozícióból, amit ismét Skribek Alen végezhetett el. Hetesünktől láttunk már az ősszel gyönyörű gólt szerezni rögzített szituációból, Alen ezúttal is a rövid oldalt választotta, de ez a lövés kevésbé volt pontos. Középre érkezett, és a kapus biztos kezekkel fogta.
A 61. percben egy jól felépített Gorica támadást követően, majd egy eladott labda után is védenie kellett Gundel-Takácsnak. Mindkét esetben magabiztosan fogta a kapu elé, majd kapura tartó labdát. Pár perccel később aztán lábbal is résen volt egy hosszú indítás során.
A 68. percben a csereként beállt Bakti Balázs ívelt gyönyörűen a boxba Maxsuell lábára, aki átvette az átadást, majd ütemtelenül a kapura pöckölt. A próbálkozás nem lepte meg annyira Matijast, hogy hibázzon, de az így is veszélyes lett. A labda a kapus lábaiban akadt el.
Tíz perccel a mérkőzés vége előtt Maxsuell lövését először blokkolták fontos pillanatban, majd a visszapattant labdát ismét a brazil szelídítette meg. Egy érintés után játékosunkat leütközték a tizenhatoson belül, a játékvezet, Ivan Šantić sípja néma maradt.
A mérkőzés állása a hajrában sem változott, 90 percnyi játék után a HNK Gorica 1-0 arányban legyőzte csapatunkat az első felkészülési mérkőzésen, ahol Nuno Campos Takács Mátyást, és Bobson Divaiot is megnézte, akik a ZTE FC II-ből utaztak el a csapattal a külföldi edzőtáborba.
.jpg)
A mérkőzésről felvétel készült, amelyen ezen a linken érhető el.
ÖSSZEÁLLÍTÁS:
1 GUNDEL-TAKÁCS – 4 PERAZA – 5 VÁRKONYI – 18 CALDERÓN – 8 CSONKA – 11 SZENDREI – 32 TAKÁCS (46’ BAKTI) – 49 KISS – 7 SKRIBEK – 70 JOAO VICTOR – 23 MAXSUELL (82’ DIVAIO)








.jpg)

.png)
.png)










