Így várja a szombati meccset dr. Dobos Barna és Marko Nikolic.
Dr. Dobos Barna: "A tabellát pontazonossággal vezető MOL Fehérvár FC nagyon jól kezdte a bajnokságot, az első hat meccsüket megnyerték, idegenbeli mérlegük pedig főleg kiemelkedő, 3 győzelem és 1 döntetlen, ráadásul az idegenben rúgott öt gól mellett egyet sem kaptak, a másik oldalt nézve viszont a legutolsó négy meccsükön csak egyszer sikerült nyerniük. Az elmúlt évek alapján a Fehérvár és a Ferencváros egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből, az anyagi lehetőségeik teljesen mások, így bárki, aki pontot vagy pontokat szerez ellenük, az bravúrnak mondható. Meglepetést szeretnénk okozni, pontot vagy pontokat akarunk szerezni a Fehérvár ellen, de ehhez minden csapatrészben tökéletes teljesítményre lesz szükségünk. A céljaink eléréséhez szükségünk van bravúrokra, bízom benne, hogy ezúttal is nagy számban látogatnak ki szurkolóink, és az ő buzdításuknak is köszönhetően szombaton sikerül bravúrt elérnünk."
Marko Nikolic: „Fontos volt, hogy a múlt heti bajnokira a kupában egy győztes mérkőzéssel reagáljunk, hiszen egy nagyon érzelemdús találkozón voltunk túl a hétvégén. Az elmúlt két bajnokin a másik két dobogóssal játszottunk és bár pontokat hullajtottunk, a labdabirtoklás, vagy éppen a helyzetek száma rendben volt, gólt viszont csak egyet sikerült szereznünk a Ferencvárosnak pedig két könnyű gólt engedélyeztünk. Ez már viszont a múlt, a Zalaegerszeg elleni győzelemért pedig ugyanúgy három pontot adnak, mint a többi bajnokiért. Az újonc otthonában is éles játékra, nagyfokú koncentrációra és szervezett játékra lesz szükség, valamint arra, hogy az utolsó passzoknál, beadásoknál és befejezéseknél hatékonyabbak legyünk az ellenfél kapuja előtt.”








.jpg)


.png)










