Így várja a két vezetőedző a Kisvárda-ZTE bajnokit.

Dr. Dobos Barna: „A hosszú utazás miatt számunkra a négy keleti csapat elleni meccsre külön feladat eltalálni a megfelelő felkészülést, hogy frissek, élesek legyünk, ráadásul a sorsolás szeszélye folytán mind a négy együtteshez kétszer megyünk idegenbe. Mezőkövesden ez végig megvolt, Debrecenben kellett 20-25 perc, hogy bemelegedjünk, Diósgyőrben viszont kicsit tompábbak voltunk a megszokottnál. Mindezek mellett mindhárom bajnokin legalább pontot érdemeltünk volna. Kisvárdán mindkét csapatnak nagy szüksége lesz a pontokra, rendkívül szoros a tabella, hétről hétre változnak a helyezések, ezért van minden egyes meccsnek óriási jelentősége. Remélem, hogy most jól sikerül az élesítés, és elhozzuk első keleti pontjainkat.”

Miriuta László„Nagy lehetőséget szalasztottunk el a Ferencváros otthonában. Egy napot még emésztettük magunkat a történteken, de túl kell tudni lépni rajta. Utólag azt mondom, hogy inkább kaptunk volna ki három nullra, és akkor mindenki azt mondaná, sokkal jobban játszott a Fradi, mi pedig gyengék voltunk. Ehelyett mindenki azt mondja, hogy jól játszottunk, és többet érdemeltünk volna, ami persze azért nem baj, mert reményt ad a folytatásra. A Zalaegerszeg ellen még nehezebb mérkőzés vár ránk, amit ellenfelünk több mérkőzésen nyújtott jó játéka is bizonyít. Jól szervezett csapat ellen lépünk pályára, Stieber Zoltán és Radó András különösen nagy erősítést jelent az újonc számára. Még egyszer mondom, nagyon nehéz mérkőzés lesz, de hazai pályán meg kell próbálnunk megnyerni. Sőt, nem elég megpróbálni, meg is kell nyerni!”