Így látta a meccset dr. Dobos Barna és Szergej Rebrov.

dr. Dobos Barna: - Nagyon nehéz ilyenkor megszólalni, hiszen sokáig úgy nézett ki, hogy három pontot fogunk szerezni, de minimum egyet, aztán végül ez sem jött össze. Javítanunk kell a támadójátékunkon, hiszen 1-0-nál meg kellett volna szereznünk a második gólt, ami szükséges lett volna a mérkőzés megnyeréséhez, valamint a védelmen is, hiszen nem szabad néhány percen belül két gólt kapnunk, ezen kívül szerencsénk sem volt. Visszanézném azt a szituációt, ahol Boli beleszállt Demjénbe, láttam a kapusunk kezét is, szerintem piros lapot ért az a szituáció.

Szergej Rebrov: - Nagyon nehéz meccs volt ez számunkra a csütörtöki EL-mérkőzés után, így nagyon örülök a három pontnak, de gratulálok az ellenfélnek is, hiszen úgy gondolom, többet érdemeltek volna a nulla pontnál. Az első félidőben tartottuk a labdát, passzolgattunk, a második félidőben viszont látható volt az akarás a csapaton, ennek köszönhetően helyzeteket tudtunk kialakítani.

/ megosztás