Huszadik bajnoki győzelmünkre készülhetünk a Diósgyőr együttese ellen

Az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában Miskolc felé vesszük az irányt, következő ellenfelünk ugyanis a Diósgyőri VTK lesz. A piros-fehérekkel szeptember 28-án, szombaton, kora délután mérkőzünk meg, ez lesz az 54. találkozónk az első osztályban. A két csapat múltja igazi adok-kapok, jó hír, hogy az elmúlt három DVTK Stadionban rendezett bajnokiról rendre sikerült pontot rabolnunk.

A diósgyőriek hét lejátszott mérkőzés után a hatodik helyet foglalják el a tabellán, két győzelem, két vereség és három döntetlen a mérlegük. Legutóbbi két alkalommal gólnélküli döntetlent játszottak, elsőként az újonc Győri ETO ellen hazai környezetben, majd az Újpest otthonában.

A hetedik forduló számunkra eredményesebben alakult, hazai pályán újra megízlelhettük a sikert. Több játékosunk is visszatért sérüléséből, köztük Csóka Dániel, aki rögtön a kezdőcsapatban kapott helyet és ezt győztes találattal hálálta meg. Csóka a Kecskemét elleni meccs előtt, utoljára áprilisban lépett pályára, most azonban ismét teljes mértékben jól érzi magát és újra kilencven perces játékos.

„Nagyon örülök, hogy ennyi idő után újra a pályán lehetek, annak pedig külön, hogy kezdőként jutottam szerephez legutóbb. A célom az volt, hogy egy egyszerű, jó játékkal térjek vissza, hiszen közel öt hónapja nem játszottam mérkőzést. Természetesen boldog vagyok a gól miatt, de a legfontosabb, hogy itthon tudtuk tartani a három pontot a KTE ellen. A DVTK otthonában is nehéz mérkőzésre számítok, de keményen készülünk a héten arra, hogy Miskolcról is pontokkal térjünk haza. A szezon kezdete óta voltak jobb és rosszabb meccseink, úgy gondolom összeszokottságban fejlődtünk az elmúlt fordulók során és erre szükség van, hiszen több új játékos is csatlakozott hozzánk a nyár folyamán és idő kell az új játékosok beépítéséhez.”

Az idei szezonban mindeddig a DVTK rendelkezik a legalacsonyabb gólátlaggal, ami kevesebb mint két találatot jelent mérkőzésenként. Ez a forgatókönyv egy igazi DVTK – ZTE rangadón azonban nem borítékolható, hiszen az elmúlt tíz összecsapásunkon harminchat alkalommal találtak a hálóba a felek, ami több mint hármas gólátlagot jelent. Legutóbb ötször zörgettük meg a miskolciak hálóját, a jelenlegi keretből, akkor Sajbán Máté duplázott és Croizet is eredményes volt.

Nem lesz könnyű dolgunk szombaton, hiszen a Diósgyőr az egyetlen hazai mérkőzésére készül szeptemberben. A találkozó 15:00 órakor kezdődik majd, a stadion kapui egy órával a kezdő sípszó előtt nyílnak.

Jegyek elővételben, online kedvezményesen kaphatók ITT, illetve a ZTE szurkolók a televíziók képernyői előtt is buzdíthatják majd csapatunkat.

Jó szurkolást kívánunk mindenkinek!
HAJRÁ, ZTE!