Így várja a két vezetőedző a szombati ZTE FC - Mezőkövesd-Zsóry bajnokit.

dr. Dobos Barna: "Egy kör telt el a bajnokságból, és látható, hogy felvettük az NB I ritmusát, illetve erőnlétileg is rendben vagyunk, amit az is jól mutat, hogy a Fehérvárt az utolsó 10 percben be tudtuk szorítani, és a hosszabbításban ki tudtuk harcolni a döntetlent. Összeérett a csapatunk, a később érkezők és a kevesebb játéklehetőséget kapók is utolérték magukat, ezért is bírjuk a végéig a mérkőzéseket, és az eredménytől függően nyomás alatt tudjuk tartani az ellenfelet. Sokat foglalkozunk az edzéseken a védekezésbeli hibák kijavításán is, amelynek az Újpest ellen már volt pozitív hozadéka, de a Fehérvár ellen újra elkerülhető gólokat kaptunk.

Az első fordulóban nagyon jó mérkőzést játszottunk a Mezőkövesd ellen, a játék képe alapján legalább a döntetlenre rászolgáltunk volna, de azóta a Kövesd bizonyította, hogy nagyon erős csapat, bajnokesélyesként érkezik hozzánk, de abban bízunk, hogy most a mi oldalunkon lesz a szerencse, és hazai pályán be tudjuk gyűjteni a három pontot. A második körben sok olyan hazai meccsünk lesz, amelyeket meg kell nyernünk, mert a 12 csapatos bajnokságban igazán csak a győzelmekkel lehet előre lépni.
Babati is játékra kész és egyre jobb formába lendül, ami számunkra egy plusz fegyver a támadójátéknál, valamint Golodiuk, Kiss Máté és Szépe János is felépült. Tamás Krisztián játéka viszont kérdéses a hétvégén, ezen kívül Barczi Dávid sérült, de bízom benne, hogy ő is visszatér a válogatott szünet után, ami tovább bővíti majd a lehetőségeinket."

Kuttor Attila: "Továbbra sincs megállás, attól még ugyanis, hogy befejeződött a bajnokság egy harmada, és eddig jól szerepeltünk, nem nyugodhatunk meg. A hangulat egyébként nagyon jó a csapat háza táján, hiszen tényleg jól sikerült a pontvadászat első köre, de tényleg sok munka áll még előttünk. Ezen a héten is ez a dolog jellemezte a napjainkat, mert a ZTE egy kiváló együttes, amellyel szemben alaposan fel kell készülnünk. Mindezt már a szezonnyitó alkalmával is megtapasztalhattuk, mert attól függetlenül, hogy a mi győzelmünkkel ért véget a találkozó, ellenfelünknek is megvoltak a lehetőségei, hogy eredményes tudjon lenni.

A nyári meccs óta mindkét gárdánál sok minden történt, és attól függetlenül, hogy mi jelenleg az élmezőnyhöz tartozunk, míg a kék-fehérek kieső helyen tanyáznak, nem gondolnám, hogy az előttünk álló kilencven perc során ez bármi előnyt is jelentene nekünk. Roppantul csalóka legalábbis a zalaegerszegiek tabellán elfoglalt helyezése, ugyanis valamennyi mérkőzésükön jó futballal rukkoltak ki. Ami minket illet, valóban jó hangulatban várhatjuk a bajnokság folytatását, és személy szerint, én is kíváncsian várom, hogyan sikerül az évből hátralévő maradék néhány fellépésünk. Legelsőként természetesen a mostani, hiszen most ez a legfontosabb, amelyen bízom benne, ezúttal is a minket jellemző játékot tudjuk majd nyújtani."