Így várja a szerdai ZTE-Kisvárda bajnokit a két vezetőedző.

dr. Dobos Barna: "Mindannyiunk számára nagy csalódás volt a szombati, paksi mérkőzés, a meccset követően azonban nem tudtunk mást tenni, mint elemezni és a legjobb tudásunkat adva felkészíteni a csapatot a szerdai bajnokira. Ilyen helyzetben a mentális felkészítés a legfontosabb, így erre helyeztük a hangsúlyt. Ősszel fordulatos találkozón hatgólos döntetlent játszottunk Kisvárdán, és most is mindkét együttesnek égetően szüksége van a pontokra, de jelen helyzetben felesleges is bármit mondani, hazai pályán mindenképpen meg kell nyernünk a holnapi bajnokit, hogy közelebb kerüljünk célunk, a bennmaradás eléréséhez. Ehhez kérjük szurkolóink támogatását, rengeteg jelent számunkra a buzdításuk, és biztos vagyok benne, hogy a célunkat csak közösen érhetjük el.

Dajka László: „A kedvezőtlen eredmény ellenére a Ferencváros elleni mérkőzésnek voltak olyan periódusai, amelyekre építhetünk a folytatásban. Nagyon ránk férne már a sikerélmény, ennek megfelelően a rendelkezésünkre álló rövid idő ellenére alaposan felkészültünk a Zalaegerszegből, de gondolom, ők is belőlünk. A legutóbbi meccs óta eltelt időbe a regenerációnak, a felkészülésnek és az utazásnak is bele kellett férnie, bízom benne, hogy fitten lépnek pályára a játékosaink. Nagy szelet jósolnak a mérkőzés idejére, ez az, amivel nem tudunk mit kezdeni, az csak utólag dől majd el, hogy melyik félnek kedveztek inkább az időjárási viszonyok. Az ilyen mérkőzésre mondják, hogy hatpontos, aztán a legtöbbször ezek döntetlenre szoktak végződni, és minden marad a régiben… Nekünk minden körülmények között sikeresnek kell lennünk ezen a mérkőzésen.”