EVANGELOU TALÁLT BE TESTVÉREGYESÜLETÜNK HÁLÓJÁBA

Szombaton délelőtt elérkeztünk a 2024/25-ös szezon téli felkészülési időszakának utolsó edzőmeccséhez. Ellenfelünk nem más volt, mint testvéregyesületünk az NK Nafta Lendava. A házigazda Lendva idén ismét a szlovén első osztályban versenyezhet, ahol jelenleg egy ponttal van lemaradva az osztályozót jelentő 9. helyről. Bozsik József együttese jó formában várta a találkozót, hiszen az elmúlt időszakban két felkészülési mérkőzésen is sikert arattak.

Remek iramban kezdtek a csapatok, a 6. percben Kiss Bence harcolt ki egy szabadrúgást a bal szélen, ígéretes pozícióból. A pontrúgást Bakti lőtte élesen középre, a tömegből kilépő Nyíri Vince lábára. Vince megpróbált okosan a kapu felé pörgetni, de a védők fontos pillanatban tudtak belelépni a próbálkozásba.

Nem sokkal később Mim és Croizet is igyekeztek megszerezni a labdát az ellenfél tizenhatosának területén, utóbbinak sikerült a becsúszó védő előtt vissza készíteni lövésre a játékszert Bojan Sankovic elé, aki azonnal, jobb lábbal tüzelt, de végül a kapu fölé lőtt.

Az első negyedórában az energikus támadójátékunk ellen bátran lépett fel a Nafta együttese is. Ahogy azt az előző mérkőzéseken is láttuk, ismét magasan húztuk meg az első vonalat, Croizet vezetésével rendre felléptünk a labdakihozatalokra.

A 27. percben alakult ki az első tisztább helyzet a Nafta előtt. Amadej Marinic tört fel a bal oldalon, miután sikerült megtartania egy kapuskirúgás után a labdát a csapatnak. Marinic remek ütemben kanyarított középre a bent érkező Tom Kljun felé, aki viszonylag tisztán fejelhetett. Az erős ellenszélben a labda végül a kapu hálójának tetején kötött ki.

A 36. percben Várkonyi megverte a levegőben az előtte helyezkedő támadót, a lecsorgó labdába Bakti bátran tette bele a lábát, így a játékszer a jobb oldalon fellépő Dénes elé került. Dénes ezúttal az átvétel után lövéssel próbálkozott, a rövidre tartó erős lövés azonban nem okozott különösebb gondot Senkó számára, szögletre ütötte az egyébként életerős próbálkozást.

A félidő végéhez érve a legnagyobb ziccerünk maradt ki Senkó Zsombor nagy védése miatt. Egy magas labdát nem sikerült megszelídíteni Kálnoki-Kisnek és az ismét Dénes Csanád Vilmos elé került a jobb oldalon. Dénes átvette, felnézett és remekül tekert vissza a kapu elé, a túloldalon érkező Mim Gergely fejére. Mim erősen fejelte meg a labdát a kapus mozgásával ellentétes irányba, de Senkó bal kézzel, remek reflexszel visszanyúlt.

Hajtós és sportszerű játékrészt láthattunk, egy-két nagyobb helyzettel, de gól nélkül. A szünet után mindkét csapat változtatás nélkül vágott neki a második etapnak.

A folytatásban a Nafta előtt adódott az első nagy gólhelyzet. Két, a ZTE csapatától kölcsönszereplő játékos alakított ki ziccert egy remek kényszerítő után a jobb oldalon. Szalay passzolt Klauszhoz, aki lövésre készített Szalay Szabolcs elé. A lapos, erős löket a hosszú sarokba tartott, Gundel-Takács Bence nagyszerűen ért le és ütött szögletre.

Az 59. percben egy szögletkombináció után megszereztük a vezetést. Croizet kicsiben végezte el a sarokrúgást, Bakti remekül tálalt Kiss Bence elé, aki már a bokszon belülről tudott felnézni a társakat keresve. Kiss pontosan ívelt a bal oldalt helyezkedő Stefanos Evangelou elé, aki mindenkinél magasabbra emelkedett és erősen a felső léc alá fejelt. Senkó még beleért a labdába, de a közelről érkező erős fejes a hálóban kötött ki. (0-1)

Fél órával a meccs vége előtt ismét nagy helyzet alakult ki a Lendva előtt. Zoran Lesjak tudta beverekedni magát a kapu elé a jobb szélről, majd éles szögből laposan próbálkozott. Gundel-Takács ezúttal is jól zárta a rövidet és a labda megakadt a hálóőr lábai között.

A 79. percben egyenlített a Lendva. Egy jobb oldali sarokrúgást végzett el, Dragan Brkic, a labda jó ívben kanyarodott és az erős szél is befelé segítette. Valószínűleg ez is megzavarhatta Németh Ervint, aki rosszul érkezett ki a kapujából, beleért a beadásba, de az végül a hosszú kapufára, majd onnan befelé pattant. (1-1)

A hajrában még két nagyobb helyzetet alakított ki a Nafta, de egyikből sem született gól. A mi oldalunkról is volt lehetőség a gólszerzésre. Egy szöglet után kontrából Krajcsovics tudott elrobogni a védők mellett, a kapu előtt azonban nem volt elég határozott és a lövése is gyengének bizonyult.

Ezek voltak a felkészülési mérkőzés utolsó izgalmas pillanatai, a játékvezető három percnyi hosszabbítás után a sípjába fújt és az jelenti, hogy a ZTE FC játékosai legközelebb már pontokért fognak harcolni, amikor újra a pályára lépnek. A végeredmény, NK Nafta Lendava – ZTE FC, 1-1.

MÁRTON GÁBOR, csapatunk vezetőedzője így nyilatkozott a legutolsó edzőmeccset követően:

„A játék úgy gondolom rendben volt, a gólok ismét hiányoztak, jobb döntéseket kell hoznunk a kapu előtt. A felkészülési időszakban, amit tudtunk elvégeztünk, az időjárás szerencsére kegyes volt hozzánk, hogy egy meccset leszámítva, az összeset gyepen tudtuk játszani.”

A ZTE egyetlen találatát STEFANOS EVANGELOU szerezte, a görög védő is megosztotta gondolatait a meccsről és a felkészülési időszakról:

„Őszintén szólva én úgy érzem jól játszottunk, védőként annak mindig jobban örülök, ha érintetlen marad a hálónk, de természetesen, ha góllal tudom segíteni a csapatot, az is jó érzés. Keményen dolgoztunk az elmúlt három hétben. Nem volt rossz mérkőzésünk, egy-két hibát leszámítva. Ezeket a problémákat kell kijavítanunk a hátralévő időben, mert hamarosan kezdődik a szezon a Kecskemét ellen, ahol mindenképp nyernünk kell.”

BOZSIK JÓZSEF, testvércsapatunk vezetőedzője is válaszolt kérdéseinkre:

„Nyilván tudtuk, hogy a ZTE nagyobb játékerőt képvisel és a mérkőzés képe is így alakult. Egy jó mérkőzést játszottunk, jól szolgálta a felkészülésünket, persze számomra mindig a tétmérkőzés az igazi mérce, hiszen az ott lévő pszichés nyomást nem lehet ezeken az alkalmakon szimulálni. Remélem, hogy jövő héten a Mura ellen, már tétmeccsen is a legjobb formánkat tudjuk hozni.”

Véget ért tehát számunkra a felkészülési időszak, ami az edzőmérkőzéseket illeti. Természetesen a munka tovább folytatódik, hiszen hamarosan megkezdődik a várva-várt tavaszi szezon. A szünetben összesen öt meccset játszottunk, melyeket hamarosan egy külön cikkben is összegzünk majd. Első tétmérkőzésünk Kecskeméten vár ránk, február 2-án a KTE csapata ellen vívunk rendkívül fontos összecsapást. A tavaszi etap első hazai mérkőzése is igazi ínyenc falat a szurkolók számára, hiszen jön az idény első ZTE – FTC meccse. Aki még nem szerezte be a tavaszi bérletét, ne késlekedjen! Tartsatok velünk minél többen a tavasszal is, szurkoljunk együtt a ZTE FC sikereiért!

HAJRÁ, ZETE!

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

  1. FÉLIDŐ

Gundel-Takács – Medgyes – Croizet – Mim – Bakti – Nyíri – Várkonyi – Kiss – Evangelou – Sankovic - Dénes

  1. FÉLIDŐ

Németh E. – Safronov – Györe – Csóka – Plum – Krajcsovics – Esiti – Sajbán – Csonka – Németh D. - Ipalibo