Zimonyi dupljávál 2-2-es végeredmény született

Hektikusan zajlott az első félidő. Ellenfelünk kontrákra és pontrúgásokra épített, mi ugyan domináltunk, de védekezésben, főleg a labdavesztések utáni játékhelyzetek megoldásában nyújtottunk keveset. Támadásban a labdabirtoklás megvolt, de nem volt igazi üteme az akcióknak.

Ettől függetlenül egy szép Zimonyi megoldás után előnybe kerültünk! (0-1) 

A vezetést azonban nem tudtuk megtartani, és ellenfelünk a szünetig két ellentámadás után megfordította a mérkőzést. (2-1)

Ezzel az eredménnyel vonultak szünetre a csapatok.

A második félidőben felbillent a pálya, az Agárd-Gárdony csapata először az 55. percben lépte át a félpályát, majd a 66. minutumban másodszor. Közben folyamatosan alakítottuk ki a helyzeteket, ami a 70. percre érett góllá, ismét Zimonyi érkezett és Dóczi lekészítését helyezte a kapuba! (2-2)

Az utolsó húsz percben háromszor mentett a hazai csapat a gólvonalról, illetve Beke, Papp, Zimonyi és Szántó összesen nyolcszor kerültek helyzetbe, de nem tudtuk begyömöszölni a győztes gólt. Végeredmény 2-2.

Folytatás vasárnap, a Mosonmagyaróvár csapata ellen! Hajrá, Zete!

 

Agárd-Gárdony - ZTE FC II 2-2 (2-1)

Gl.: Zimonyi (2)

Köcse - Jóna B., Sebestyén, Kálnoki-Kis, Majnovics - Dóczi - Papp L., Szántó, Németh D., Zimonyi - Beke (Fehér B.)

Bozsik József - Az első félidőben a második csapatok tipikus hibái jellemeztek minket. Nem találtuk a ritmust, lassan állt össze taktikailag a társaság. Ennek ellenére előnybe kerültünk, azonban ebből kifolyólag nem tudtuk megtartani. A második félidőben más volt a helyzet, ekkor egyértelmű volt fölényünk és a helyzetek alapján meg kellett volna fordítani a mérkőzést. Győzelmet érdemelt volna a csapat!