Vezetőedzőnket és csapatkapitányunkat kérdeztük a sorsolásról.

Mint beszámoltunk róla, csütörtökön eldőlt, hogy csapatunk a Mezőkövesd otthonában kezdi augusztus első hétvégéjén az NB I-es idényt, majd a második fordulóban a Ferencvárost fogadjuk a ZTE Arénában. Ezt követően augusztusban még a DVSC, a Kaposvár és a Puskás Akadémia vár a fiúkra.

- Nem szoktam különösebben foglalkozni a sorsolással, hiszen ahogy mondják, úgyis mindenkivel játszanunk kell – mondta honlapunknak dr. Dobos Barna vezetőedző. – Összességében viszont úgy érzem, nehéz a kezdés, hiszen rögtön a második és a harmadik fordulóban az előző idény bajnokával és bronzérmesével találkozunk, ráadásul ellenfeleink is úgy gondolkoznak, hogy győzni kell ellenünk. Sajnos a bajnokság lebonyolításának következtében a feljutó csapatok hátrányban vannak, nem kezdhetünk itthon és a harmadik körben eggyel többször megyünk majd idegenbe. Ez megnehezíti a dolgunkat, de nem megoldhatatlan a feladatunk. Türelmesnek kell lennünk, és akkor elérhetjük céljainkat.

Hét évet várt az élvonalbeli bemutatkozásra csapatkapitányunk, Babati Benjamin, aki Mezőkövesden léphet majd pályára élete első NB I-es meccsén.

- A csapat nevében is mondhatom, már nagyon vártuk, hogy kiderüljön, mikor és kivel kezdünk -  összegzett Babati Benjamin. – Jobban örültem volna, ha itthon kezdhetjük az idényt, de most ez a feladat, idegenben kell sikeresen rajtolnunk. Azt látjuk, hogy az utolsó három meccs (a Honvéd, az Újpest és a Fehérvár lesz az ellenfelünk – a szerk.) elég „húzós” lesz, de nem panaszkodunk, hiszen ezért küzdöttünk, elértük, most pedig azért dolgozunk, hogy az NB I-ben is sikeresek legyünk!”