A mexikói bajnok utánpótlásából érkezik hozzánk a fiatal védő

David Jaret López Cedillo 2004. február 21-én született a Tenancingo nevű mexikói településen, amely Toluca városától mindössze ötven kilométerre található. Minden bizonnyal a csekély távnak is köszönhető, hogy David López a Toluca utánpótlás rendszerében fejlődött, ott sajátította el a labdarúgás fortélyait.

Remek hely a tanuláshoz, hiszen a Deportivo Toluca 1952-ben jutott fel a nemzeti élvonalba és azóta töretlenül, 73 éve aktív szereplője a Liga MX mezőnyének. Olyannyira, hogy az eltelt idő alatt a klub számos címet gyűjtött be, köztük a tavalyi, 2024/25-ös szezonban bajnoki aranyérmét, miután 2-0-s összesítésben a „Clausura” azaz a Liga MX idényét lezáró rájátszásban, győzelmet arattak a Club America felett.

Nagy örömmel üdvözöljük csapatunkban ezt a tehetséges fiatal mexikói játékost. – nyilatkozta sportért felelős elnökünk, Andrés Jornet.

„Korábbi tapasztalatainkra támaszkodva mélyen hiszünk a mexikói futballisták kiváló képességeiben és fejlődési lehetőségeiben. Szeretnénk megbízható támogatást nyújtani számukra, hogy az európai futball világában megtehessék az első fontos lépéseiket. Nuno, aki a Toluca együttesénél már dolgozott Daviddal, személyesen ismeri képességeit, és biztos benne, hogy nálunk kiteljesedhet. Ez a szerződtetés is jól tükrözi elkötelezettségünket a legígéretesebb fiatal tehetségek gondozása iránt, és azt a szándékunkat, hogy elindítsuk őket a siker útján.”

Bár David López az első osztályban még nem mutatkozott be, hosszú évek óta a regnáló bajnok klub utánpótlás rendszerében játszik. 2023 óta profi szerződése által a Toluca U20, U21 és U23-as csapataiban is rendszeres játéklehetőséghez jutott. Az említett korosztályok közül a legtöbb alkalommal az U23-as csapatot képviselte, ami jól mutatja, hogy tehetségét kihasználva az egyesület az idősebb korosztályban számított érett játékára.

Az elmúlt két szezonban David Lópezre a csapat rendszeresen jobb szélső védőként számított, de jobb futóként is megállja a helyét. A 19 lejátszott U20-as mérkőzésén 1 gólt szerzett, míg az U23-as keretben összesen 72 alkalommal lépett pályára, ezalatt háromszor zörgette meg az ellenfelek hálóját.

„Nagyon jól érzem magam, izgatott vagyok, hogy végre itt lehetek. Egy nagy álmom vált valóra és alig várom, hogy a klub mezében lépjek pályára. Hiszek benne, hogy követnem kell az álmaim és azokon dolgozva, a legtöbbet kell kihozzam magamból. Így képes leszek fejlődni labdarúgóként és emberként egyaránt. Tudom, hogy harcolnom kell majd a játékpercekért, de ezért vagyok itt. Kemény munkával és alázattal szeretném kiérdemelni a helyem a csapatban. Kész vagyok megragadni minden lehetőséget, ami a jövőben elém kerül. Hajrá, ZTE!” – David első szavai, a ZTE FC játékosaként.

David López 2+1 éves szerződést írt a klubunkkal, sok sikert kívánunk neki a kék-fehér színekben!

Köszöntünk a ZTE FC-nél!
Welcome to ZTE FC!