Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a média képviselőit, hogy a klubunk és Csóka Dániel között fennálló, 2027 nyaráig szóló szerződést a felek közös megegyezéssel felbontották, így saját nevelésű belső védőnk szabadon igazolható játékosként folytatja pályafutását.

Csóka Dániel édesapja nyomdokaiba lépve, elkötelezetten járta végig a ZTE FC utánpótlásának ranglétráját egészen 2017-ig, majd Angliába igazolt, ahol a Wolverhampton utánpótlás-rendszerében, kölcsönszerződés keretein belül Szlovákiában, később pedig az AFC Wimbledon együttesében futballozott.

A szigetországi kitérő után Csóka 2022-ben nem csupán Magyarországra, hanem szülővárosába is visszatért, ahol immár a felnőttek között, a magyar élvonalban szerepelhetett. Már az első idényében a csapat egyik biztos pontjává vált, és egyesületünkkel történelmi kupagyőzelmet ünnepelhetett.

Csóka Dániel összesen 81 alkalommal lépett pályára a ZTE FC felnőttcsapatában. 70 első osztályú bajnoki találkozón, 10 kupamérkőzésen, valamint egy alkalommal az európai porondon, az UEFA Konferencia Liga selejtezőjében is szerephez jutott.

A 2025/26-os szezonban kilenc mérkőzésen számított rá a szakmai stáb, a 2025 októberében lejátszott, Nyíregyháza Spartacus FC elleni bajnoki találkozót követően azonban már nem lépett pályára az idény során.

Köszönjük mindazt, amit zalaegerszegi születésű labdarúgóként ezért a klubért, a szurkolókért és a városért tettél!

Sok sikert kívánunk, Csicsó!