A hétvégén újra tétmérkőzést játszunk a ZTE Arénában. Szombaton kezdetét veszi az áprilisi futballdömping és elsőként a közvetlen rivális Diósgyőrrel csapunk össze.

A miskolciak ellen bajnoki találkozón is debütál kispadunkon legendánk Waltner Róbert, aki a három hetes válogatott szünetben kemény felkészítést vezényelt csapatunknak.

Ebben az időszakban két edzőmérkőzést játszottunk, ahol a játékosok és az új szakmai stáb jobban megismerkedhetett egymással. Az első párharcban 1-1-es döntetlennel kezdtünk a Gyirmót FC Győr csapatával szemben, melyen Tajti Mátyás hatalmas szabadrúgásgólt szerzett és az egész keret lehetőséghez jutott.

A bajnoki főpróbát a szintén NB II-es FC Ajka ellen vívtuk a szentélyben. Itt már sokkal frissebbek voltak kedvenceink és 3-0-s győzelmet arattunk. Először hórihorgas centerünk Futács Márkó talált be, majd ismét Tajti Mátyás volt eredményes. A gólok sorát Szépe János zárta, aki egy beadásra érkezett jó ütemben.

A Diósgyőr ellen vívott utolsó mérkőzésünkre december 19.én került sor a DVTK Stadionban. Az összecsapáson remek játékkal 3-1-es végeredménnyel hoztuk el a három pontot. Zimonyi Dávid kétszer, míg Szánthó Regő egy alkalommal zörgette meg a hazaiak hálóját.

A találkozó összefoglalója: https://www.youtube.com/watch?v=93rfsUQLEA8

 

Várakozások

Waltner Róbert: Győzelmet várok a hétvégétől! Szeretnék győzelemmel bemutatkozni tétmérkőzésen a Zete kispadján. Bízom benne, hogy a közös munka, amit a három hét alatt elvégeztünk a csapattal az eredménnyel párosul. Nagyon jól dolgoztak a fiúk egy szavam sem lehet. Remélem, hogy ez a soron következő összecsapáson gólokban is megmutatkozik és a legvégén ünneplés lesz az öltözőben.

Futács Márkó: Sokat dolgoztunk ebben a három hétben, keményen készültünk és remélem, hogy el tudunk kezdeni egy olyan szériát, ami kihúz minket a csávából és kellemesen fejezzük be a hátralévő mérkőzéseket. Mindenképpen nyerni akarunk!

 

/ megosztás