A ZTE FC II. is megkezdi az új idényt

Tehetséges játékosokkal és külföldi szakemberekkel kezdi a 2025/2026-os szezont a ZTE II., amely az előző bajnoki kiírásban toronymagasan nyerte meg a Zala Vármegyei I. osztályt, de az osztályozó keretein belül végül alulmaradt a nógrádi Karancslapujtő ellen. Az első forduló előtt együttesünk újdonsült vezetőedzőjével és játékosaival beszélgettünk a változásokról és a csapat céljairól.

A 2024/2025-ös szezonban 67 szerzett ponttal bajnoki címet ünnepelhettek fiataljaink Horváth Gábor irányításával, mérlegük 22 győzelem és 1 döntetlen mellett 3 vereség volt. A feljutás azonban nem sikerült, mivel osztályozón alulmaradtak a rutinos erőkből álló Karancslapujtő ellen. Második számú együttesünk tehetséges külföldi játékosokkal felvértezve kezdi meg az új szezont, az első fordulóban pedig a Swisspor Lenti TE csapatával találkozik.

A július végén érkezett spanyol vezetőedző, Gonzalo Escudero pozitívan értékelte az eddig látottakat.

„Ugyan csak három hetünk volt, de úgy gondolom, hogy jól sikerült a felkészülés. A srácok már az első naptól kezdve keményen dolgoznak. Arra számítok, hogy már az első mérkőzésen is versenyképesek leszünk, az idő haladtával pedig egyre többet fejlődünk. Boldogok vagyunk a befektetett munkával, a fiúk mindent bele adnak, tele vannak energiával és fejlődni szeretnének.” – nyilatkozta Gonzalo Escudero a csapat felkészüléséről, majd a játékoskeretre és a célokra is kitért:

„Tetszik a magyar játékosok és az edzők hozzáállása, valamint azoké is, akik külföldről érkeztek hozzánk. Úgy érzem, nagyon erős közösséget és csapatot építünk a ZTE II-nél, amellyel mindkét célunkat elérhetjük. Az első és legfontosabb feladat a felnőtt csapat támogatása, hogy a játékosaink elég jók legyenek az élvonalhoz. Emellett természetesen a bajnokság is fontos, ami számunkra pénteken rajtol el. Szeretnénk jól teljesíteni.”

Joao Victor és Maxsuell Alegria mellett második számú csapatunkba is érkezett egy brazil tehetség Hugo Gil személyében.

„Jól érzem magam, pozitívak az elvárások és a csapat is erős. Mindenki segítőkész volt, meleg fogadtatást kaptam. Kitűzött célunk a bajnokság megnyerése, ez az egyetlen dolog, ami a szemem előtt lebeg, keményen dolgozom érte. Remélem, mindenki így áll hozzá, hiszen a héten már kezdődik a bajnokság. Alkalmazkodnom kell az országhoz, szeretnék sikeres lenni, fejlődni szakmailag és lépést tenni a brazil válogatott felé. Azért hagytam el Brazíliát, hogy dolgozzak, trófeákat nyerjek és az életben is előrébb lépjek. Az első mérkőzésre a cél egyértelműen a három pont, csak a győzelem elfogadható eredmény.” – mondta a védelemben bevethető, húsz esztendős Hugo Gil.

A légiósok mellett a csapat magját továbbra is az akadémiánkon nevelkedett fiatalok fogják alkotni. Több tehetségünk is felkerült a ZTE II. keretébe, hogy tudásuk legjavát nyújtsák, illetve a tavalyi bajnokcsapatból is maradtak, akik ezúttal már a spanyol vezetőedzőnknek bizonyíthatnak.

„Erősen kezdtünk, sok edzésen vagyunk túl, úgy érezzük, hogy nagyon jó erőben vagyunk. A változásokkal sokkal nagyobb erőre tudtunk szert tenni, új irányt ismerünk meg, teljesen más edzéseket végzünk, melyek angol nyelven folynak. A tréningek előtt videózunk, egyben van a közösség, és bár lehet, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de meg fogjuk mutatni, hogy mi vagyunk a ZTE! – árulta el a részleteket csapatunk saját nevelésű játékosa, Nagy Ákos.

A ZTE II. játékoskerete a 2025/2026-os idényre:

Kapusok: Tóth István Antal, Bieder Bence, Horváth Lóránt

Védők: Csóri Ádám, Gyarmati Szabolcs, Jávor Bendegúz, Papp Patrik, Bagó Botond, Romoda-Ferenczi Levente, Szabó Benjámin, Vincze Ákos, Szalay Márk, Takács Mátyás, Hugo Gil

Középpályások: Horváth Zalán, Blum Barnabás, Nagy Ákos, Márfi Bence, Vert Bence, Arányi Áron, Gájer Balázs, Varga Patrik

Támadók: Csonka Gergő, Szindekovics Roland, Virág Ádám, Somlói-Orbán Benedek, David Leonardy, Belső Botond

Fiataljaink Gonzalo Escudero és Francisco Garrido vezérletével augusztus 22-én, 17 órakor a Lenti vendégeként lépnek pályára, amely ellen az előző bajnoki kiírásban mindkétszer magabiztos győzelmet szereztek.

Szurkoljuk ki együtt, hogy második csapatunk elérje céljait. Hajrá, ZTE!